2009. július 5., vasárnap

Nyaff

Ismét itt a hétvége, és mi a nyaralóban lébecolunk. Már igazi hiányom volt, mert múlt héten nem jöttünk le, otthon is készülődni kellett a jövő heti nagy útra és gondoltam, inkább amikor nem jó időt jósolnak, maradok Pesten.
Valahogy most nem vagyok jól, fáj mindenem, a torkomban ismeretlen nyálka lakik, prüszkölök, ráz a hideg (hőemelkedésem van), fáj a fejem. Sokat aludnék, de hajnalban nem tudok, mert a nádast ellepték a sosem látott mennyiségben összegyűlt, és hangosan csivitelő madarak... A reggeli nyomozásom szerint seregélyek, de még nem vagyok benne biztos, mert a talált képeken a madár pettyesnek tűnik, én meg nem láttam csak a barna és fekete rajzolatot. Majd ma megnézem őket szemüvegben.
Eszméletlen hangosan csivitelnek, mintha veszekednének, olykor kergetik is egymást a levegőben, próbálva a másik fejére koppintani - olyan az egész mintha valami territórium háború zajlana itt több sereg között. Biztos én vagyok érzékeny, de nem tudok tőle most aludni.
Tegnap voltunk idén először a vízben. Csodás! 25 fokos, tiszta, idén hínár sem volt, amerre mentünk és az erős szél miatt erősen hullámzott. Álltam is benne percekig, lehúnyt szemmel a nap felé fordulva élveztem, ahogy lökdös a tó, miközben átölel a nap meleg fénye.

1 megjegyzés:

Rebelle írta...

Igen, ezek valóban seregélyek.
Jobbulást!

R.