Fél éve már, hogy az orromra került az okuláré, de csak most, a nagy napsütésben jöttem rá, mennyire megszoktam és kell nekem. Történt ugyanis, hogy ideért a Nyár, egyre többet ragyogott orcámra a fény, én meg pislogtam bőszen és bizony nem volt jó érzés, kellett a napszemüveg.
Igenám, de az meg nem volt dioptriás, és szédelegtem, mert a "távolba tekintés éles képpel" élmény már kellett a fejemben ott bent, megszoktam.
Mit volt mit tenni, elgurultam Lőrincre, a kedvenc optikámba (Sértz optika), hogy válasszak egy keretet, amibe bekerülhet az árnyékolós, minőségi és dioptriás lencse. Öt keret került elém az asztalra, ennyi volt a választék akkor éppen, ami az én szememhez kiválasztható volt e nemes célra. Mindet felpróbáltam szembecsukva (kényelem mint elsődleges szempont), majd kinyitva (mégsem mindegy hogy nézek benne ki) - és végül (hű, itt kellett a mélylélegzet) a pasztell rózsaszín szárú keret mellett voksoltam.
Azóta el is készült, hordom, szeretem. Nem mondom, hogy néhány kolléga nem hökkent meg rajta, de nem baj, buli, és nagyon kényelmes. Benne lenni mindenképpen jó.
Nem bántam meg, hogy kicsit extavagánsabb stílusú, merész keretet választottam!
2 megjegyzés:
szerintem ez messze van az extravagánstól..
csini ;)
Kerestem a jó szót rá, semmiképpen nem hagyományos, klasszikus - illetve általam megszokott viselet. :)
Megjegyzés küldése