Költözünk - nodemostmártényleg

Október 18 volt. Szanaszét aludtunk, korán reggel kelni kellett itt és ott is. A lányom előző nap eljött (a költözés napján nem ért rá) és hősiesen, valamint kegyetlenül csavart, tekert, feliratozott, csomagolt mindent.
Dobozok itt, dobozok ott. Zsákok, zacskók, rekeszek - életünk csomagolva.
Már napok óta hordtuk át a kényes dobozokat barátok segítségével, de a java még hátra volt...
Nagyobb "kocsit" is az asztalos barátunk hozott volna, de kettős biztosítással szereztünk. A Facebook-on és levélben hívtam a barátokat segíteni, jöttek is szép számmal a drágaságok (K.ö.sz.ö.n.j.ü.k!), nélkülük nem is ment volna!

Bevallom, én azt hittem elmegy a cuccunk egy fordulóval, hiszen a bútorok (előszoba-gardrób, konyha-teljes, dolgozó-polcok, könyves) java részét ott hagytuk a lakásban. De mivel nem teherautó jött, mindenre vigyáztunk, óvatosan és gonddal pakoltunk, bizony kellett négy kör és végül két napra széthúzódott a dolog, mert az első elment a szállítandó dolgok szétszedésével, a megmaradt motyó kollektív csomagolásával. Nem is baj, mert szakadt az eső, így nem ázott el minden.

 

Hála a fiamnak, a fogadott fiamnak és a sok-sok kedves barátnak, aki időt és fáradtságot nem sajnálva pakolt, bontott, hurcolt, aztán akár saját autóval is gurult utánunk a motyókkal, átvittük a masszív tömeget - néhány apróságot hátrahagyva (ezeket még a hét elején mi vittük át kocsival) - a házba.

Az utolsó körben az én autómban voltak a legféltettebb és legbecsesebb kincsek: a nyúl és a csajok. A lányok egész jól elvoltak a kocsiban, de Nyüzsi nagyon zaklatott volt (persze mert állatorvoshoz szoktunk autózni), egyik kezemmel szinte egész úton őt csitítottam, a ketrec fölé tettem, hogy érezze a szagom és persze folyamatosan nyugtatólag beszélgettem vele.

Még nem tudhatta, hogy a nyúlparadicsom felé utazunk... oda ahol naponta szedhetek füvet, ő is kimehet majd a kertbe szaladgálni, sőt bent is sokkal nagyobb térben rosszalkodhat.

Épségben átértünk végül mindannyian és a második nap estére már ágyunk is volt, amiben együtt, összabújva alhattunk az óriási rumli "tetején". Ekkora már volt vécénk is, és megoldott volt a zuhanyzás! Sőt, fűteni is tudtunk volna... De még annyi, annyi tennivaló maradt, a ház sem volt még kész, messze nem (hiszen még most, amikor ezt írom sincs).

Ettől függetlenül valójában október 18-19-i hétvégén mi bizony beköltöztünk, és azóta itt élünk. Ez az otthonunk!
Eljött az az ősz, amiben annak a februári víziónak az álma összeért a jelennel, és itt álltunk a dobozokkal teli nappalinkban, magunk is megilletődve, hogy kerülhettünk ebbe a helyzetbe.