Még sohasem ...

Vastaps...

Még sohasem voltam a MÜPA-ban, még sohasem voltam újévi hangversenyen. 2012 első napján ez megadatott nekem, így máris egy köszönömmel indíthatom ezt az évet...
Aputól Karácsonyra koncertjegyet kaptam, méghozzá a Művészetek Palotájába, ahol idén Haydn: A teremtés című oratóriumát Fischer Ádám vezényletével mutatták be a Bartók Béla hangversenyteremben.
Mivel még a helyszínt is csak kívülről láttam eddig, jóval a koncert előtt érkeztem.

Emlékszem, elkészülte után milyen nehezen fogadtam el a böhömnek tűnő épület képét a Duna partján, évek alatt, és az éjszakai fények csak lassan szelidítették meg kedvem. Valahogy nem vágytam ide, nem is figyeltem a "palota" programjait, talán éppen dacból.

Vasárnap este más, új irányból érkeztem, ahogy közeledtem az épület bejárata felé, úgy nyíltam - teljes befogadással és a felfedezés örömével lépdeltem a csípős hidegen neszező esőben. Nem siettem. Hagytam, hogy a forgóajtó befordítson egy másik világba, mintha mesébe csöppennék. Sikerült.
Mintha maga a szó nemes értelmében vett kultúra ölelt volna körül.
A modern épület eleganciája, a kedves és szolgálatkész segítők az épületben, a rutinos, gördülékeny csapat, mind mind segítette, hogy szeretettel ismerkedjünk, az épület és én.
Mire az előadás elkezdődött megkedveltem a falak íveit és burkolatát, örömmel cirmoltam a pálmát és a sokaknak már kényelmet nyújtó széksort is. Örömmel tekintettem meg a Szent-Györgyi Albert iskola képzőművészeinek kiállítását is.
Jó volt itt lenni.
A közönség is nyugodt, értelmes, tiszta tekintetű mosolygós emberekből állt - másik világ.
Amikor felcsendült a zene, harmónia volt bennem, pedig elvileg a káosz bemutatásával kezdődik a mű.
Egyszerűen jó volt újra "élőben" komoly zenét hallgatni.
Hagytam eláradni bennem, régen volt már, amikor a szüleimmel rendszeresen operába jártunk...

Imádtam nézni, ahogy Fischer Ádám vezényelt, fantasztikus élmény, mintha zenét festett volna, mintha ő maga lenne az ember, aki zenészként a kóruson, a zenekaron és a három énekesen egy hangszerként játszik. Csodálatos.
Bevallom, a baritonista nekem kicsit gyengének tűnt, valahogy e hangszínt hallva általában borzongok, most nem éreztem erőt, sem ezt a jóleső érzést, pedig biztos tehetséges előadót láttam.

Nem vagyok zenekritikus, így nem sok "értelmeset írhatok".
Csak egy Valaki vagyok, aki ott volt ezen az estén, korunk művészeinek tolmácsolásában meghallgatott egy oratóriumot, és köszöni szépen, mert úgy érzi, pusztán ez az este is kincsként hordozandó perceket adott neki, melyet reméli még sok ilyen követ ebben az évben, és a távolabbi jövőben is.

Mottó magamnak: "Soha ne mondd, hogy soha..."