Életem párja még mindig barátkozás kezdetén áll a hosszú-füles családtaggal, de megenyhülni látszik, mert egyre nő a közös tevékenységeik aránya, s most hétvégén kitalálta, hogy ő bizony ennek a futkorász, nyüzsge lénynek épít a kertbe egy kifutót.A tervet már aznap tett követte, elmentünk az Obiba, megnézni milyen lehetőségeink vannak egy relatív kultúrált, de a lényt a kívánt helyen jó eséllyel sikeresen megörző kerítés kialakítására. A 80 cm magas vadrács mellett döntöttünk, remélve, hogy ez az ugri-bugri, cikázó veszedelem még nekifutásból sem ugorja át. Persze a rácsok megfelelő távolságának belövése is aggodalomra adott okot. Első nap 4 elemet vettünk, de másnap inkább továbbiakkal bővítettük a készleteket...
Némi drótozás, kötözés és a nyitás-csukás, valamint bejutás opció kialakítása után el is készült a füves tér, amit a nyuszinak szántunk. (A két fenyő között, egy szív alakú kő alatt, itt alussza örök álmát a mi kis Dodzsemünk is.)
A bétateszt alatt egyszer a hátsó lábainál fogva rángattam vissza Nyüzsit a kis kertbe, de azért úgy tűnt, folyamatos felügyelettel betöltheti a kívánt funkcióját, lehetőséget kínál neki robogni, legelészni, hűsölni, rágni - szóval nyulaskodni.
Azóta minden este, hat után, kint vagyunk egy-másfél órát, együtt. Rohan mint a veszedelem, legel, rágja a berakott fatörzseket, próbál elcsenni, átrángatni és befalni a szomszéd kertből valami furcsa levelű dolgot, kapar, a lábaim mellé fekszik, majd újra rohan...
Jó. Ilyenkor, az alkonyati napon nekem is jól esnek a sugarak, és az együttlét is. Nem fegyelmezek itt, csak ha kiszökési veszély van. Jó őt boldognak látni!
Csak majd bajban leszünk, amikor visszakerülünk a panelba... ő is, én is.
No de most nem gondolok erre, most nyaralunk és hejehujaság van.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése