2010. december 11., szombat

Másmilyen szombat

Már tegnap este így készültem a lelkemmel. Másmilyen szombatot szerettem volna - olyat, amikor a dolgok nem a megszokott mederben folynak, nem követjük a szokásokat, a terveket, a majdleszvalahogy jegyében valóban akármi lesz - és jó eséllyel nem az, ami szokott.
Később ébredtem, mint szoktam, pedig éjfélre kidőltem, hiába akartam sorozatot nézni... Direkt nem a számítógép előtt kezdtem, beültem kicsit a kuckózós szobába, szüttyögtem, ébredeztem.
Aztán főztem egy finom teát, habosan, cukrosan, ahogy a nagyim csinálta régen. Egyből két bögrével is elszopogattam.
Ekkor kuporodtam csak át a gépem elé, és játszottam a megváltozott világban, ami most lépten-nyomon új, ismeretlen élményt kínál.
Lassan ébredt az ember is, egy-egy kupica pálinka után (?! - igen, korán reggel, ilyet még sosemáskoritthonnem csak egyszer régen a Kisfaluban..) tükör tojást reggeliztünk, és visszatértünk kockulni. Nem mentünk piacra, nem mentünk vásárolni, egészen pontosan sehovase mentünk! Amikor éhesek lettünk, pizzát rendeltünk.

Aztán besötétedett és a Kedves kitalálta, hogy menjünk el a hóesésben sétálni, olyan szép lett az ünnepi fénybe öltözött főtér, és nem olyan messze, a piacnál van egy pici karácsonyi vásár is...
Így aztán kéz a kézben, a kavargó hópelyhek hűvös ölelésében elmentünk sétálni, beszélgetni, forralt bort inni...

Most kicsit bloggoltam. A Sufonesza elmaradásom holnapra hagyom.
Inkább megyek Fringet nézni.

Szerettem ezt a napot és még nincs is vége!

4 megjegyzés:

Messzenéző Minyon írta...

Kupica pálinkával mi is csak Kisfaluban szoktuk kezdeni a napot, igaz, mi egy kicsit gyakrabban tesszük ezt meg :) Ugye, ugyanarról a Kisfaluról beszélünk? Érdekes, hogy ráragadt ez az általam adott név :)

Lily írta...

Ugyanarról.

Lily írta...

Tetszik ez a neve, és nem mondjuk ki a másikat. Jó így! :)

Messzenéző Minyon írta...

Persze, hogy jó! Hiszen én találtam ki :))