Lassan de biztosan remélem leírom a nyaralásunk élményeit is. Valahogy elúsztam ezzel a dologgal, pedig olyan jó volt, és jó felidézni is... Következzen hát a pénteki nap élménybeszámolója!Ezen a napon az volt a terv, hogy megnézzük a virágpiacot. Be is mentünk autóval a városba, és most először megtapasztaltuk, milyen valójában a csúcsszezon forgalma.. Dugó hátán dugó, megtelt parkolóházak, tömeg mindenütt. Ez volt az alkalom, amikor bementünk az egyszer már szerencsésen használt parkolóházba és kiderült, hogy nem tudunk a földszinten kijönni belőle, cserébe a szűk lejárón nem fér el az autónk (nem véletlenül használ itt mindenki kis, városi autókat). Segítségért is siettem, és bár egyik ember sem beszélt angolul az információnál, egy francia srácot sikerült odacsalnom hozzánk. Kézzel-lábbal mutogatva és sok mosollyal tűzdelve kommunikáltunk, de kiderült, a sorompót amin bejöttünk, ő bizony nem tudja kinyitni, így a párom a 4,838 méter hosszú autóval sasszézva, nagy nehezen, szerencsére sérülésmentesen legurult az alsóbb szintre, majd feljött a másik kijáraton és már mentünk is el innen. Feladtuk, úgy döntöttünk, ma sem lesz ebből csavargás a virágpiacon, inkább keresünk egy békés kis falut. Dél volt mire elhagytuk a várost, és útnak indultunk Grimaudba, ahova oly sok kedves emlék fűz minket...
Mire ideértünk már igencsak korgott a gyomrunk, így azonnal egy hangulatos, helyi étterem-kávézó árnyékában kerestünk menedéket a nap elől és hamarosan hűs sört kortyolva vártuk villás-reggelinket, már egyáltalán nem sietve sehova. Szép komótosan falatoztunk, beszélgettünk, figyeltük a turistákat és a helyieket, élveztük a létet, majd sétára indultunk, de végül úgy alakult hogy a vár romjait még nem néztük meg. Találtunk ugyanis egy kis vonatot, ami levitte az idelátogatókat a kikötőbe, és bizony Port Grimaudban még sosem voltunk, ezért úgy döntöttünk, a falu várhat (úgyis hangulatosabb alkonyatkor), és leutaztunk Provance Velencéjébe...
Az apró, fallal védett erődben valóban mini-Velencét találtunk (bár mi még az eredetiben sem jártunk), az épületeket körülöleli a tenger, a csatornákban kisebb hajókkal, csónakokkal közlekednek, és rendkívül hangulatos éttermek, fagyizók, kávézók, valamint üzletek várják az idelátogatókat.
Mi hamar kikötöttünk az apró falu "főterén", ahol helyi lakosok petánkoztak, ami mostanában különösen leköti a párom figyelmét, és órákig el tudja figyelni a játékosokat. Ennek következtében le is késtük a választott időpontban visszainduló kisvonatot, ezért kellett ügyelnünk, hogy az utolsót elérjük egy órával később...
Ekkor már minden figyelmünket az alkonyi nap fényében fürdő provance-i falura irányítottuk, nyáresti, romantikus sétát tettünk, keskeny utcácskákon, haladva felfelé, a várromhoz, amit annyira kedvelek.
Ezúttal nem is viselt úgy meg a felfelé út, mint néhány éve, így kicsit magamra is büszkén cirmoltam az ősi építmény köveit, és csodáltam az innen nyíló panorámát.
Jó volt közösen elképzelni, milyen lehetett itt az élet, amikor még a vár teljes pompájában állt, hogyan sürgölődhettek a népek, mi merre volt vajon, kik laktak itt, hogyan teltek napjaik...
Szeretek Grimaudban lenni. Ez az egyik hely a világon, ahova bármikor szívesen visszatérek, sőt élnék is itt!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése