A cicalányok márpedig elcsavarognak

Hú, nagyon sok minden történt velem, és annyi mindenről szeretnék írni, csak valahogy minden fontosabb volt a bloggolásnál. Pedig szeretem már, hogy itt van annyi megélt élmény lenyomata, olyan jó visszaolvasni néha...
Most elkezdek pótolgatni, mert ezen a hétvégén az időjárás és az utazásra készülődés miatt, nem megyünk a nyaralóba, hanem itthon leszünk, így igyekszem erre is sort keríteni.

Elsőként jöjjön mindjárt Szofi, akinek a nevére csak később derült fény... és remélem jól emlékszem rá egyáltalán (mindenképpen ilyesmi, bár nem lepődnék meg ha igazából Szaffi lenne :D).
Az úgy volt, hogy vasárnap, a nyaraló kitárt ajtajában egyszercsak felbukkant egy kétségbeesett tekintetű cica. Nem is csodálkoztunk a nagy rémületen, mert a macs úgy nézett ki, mint amin átviharzott egy fűnyíró, ráadásul igen sovány volt is szegénykém...
Első reakcióm a hesegetési kísérlet volt (mondtam is bőszen: Sicc!, de csak a nyuszi miatt), de ő ügyet sem vetve rám iszkirizett befelé a házba és zavartan futkosott le-fel. Csodaszép nyakörve láttán gondoltuk, hogy van gazdája, de azt hittük itt ragadt, vagy messziről csavargott el, és a közelgő vihar hangjai miatt ijedt meg.
No, jó vendéglátóként fel is bontottam neki iziben egy tonhal konzervet, és kapott vizet is. A nagy riadalom ellenére, ezekből fogyasztott is lelkesen, majd fürkész tekintettel, nyarvogva bóklászott le-fel tovább...
Éppen kezdtem megrémülni, hogy mit kezdünk most együtt a macskával és a nyúllal, amikor a távolból meghallottuk, hogy valaki Szofit szólongat, majd jellegzetes, cicákat hívó hangot hallat, így feltételeztük, hogy a hiányolt lény éppen nálunk tartózkodik. Fel is nyalábolta őt a Jó Pók iziben, és karjában a méretes macskával átballagott a szomszédhoz, aki hálálkodva vitte haza az elcsavargott hölgyeményt.