Fék

Ma olvasgattam a Csak egy csésze tea bejegyzést és megint úgy éreztem, igen, itt a jel, amit már úgyis érzek hetek (hónapok?) óta: le kellene lassulni. Én is rohanok, reggel gyorsan ébredés, pikk-pakk reggeli, mikróban készülő kávé, ami az órácskába belefér házimunka, zsupsz a kocsiba, majd munkahelyi landolás, mélyvíz (ott aztán most nincs megállás, szusszanás, már teát sem csinálok mert sokallom az időt - bár a délutáni kávét megengedem magamnak, az viszont megint a pörgéshez kell), majd loholás haza, itt megint házimunka, ha bírom. De ma éppen munka, mert bent képtelen vagyok végezni, és nyomaszt, nem tudok aludni, így próbálok plusz idővel előrébb jutni.... Értelmetlen, tudom. De most kiútnak tűnik. Vagy mégsem?


Nem jó ez így, tudom. Egész délután fájt a fejem, fent (ahol sosem szokott), mintha valami hatalmas marok úgy döntött volna, bizony beroppantja a koponyám és megmártja ujjait az agyvelőmben. Nem segített sem gyógyszer, sem kávé. Bent volt aki azt mondta, kimerültség. Meglehet.
Elkezdek picit lassítani. Nehéz lesz, tudom. De talán lassabban is minden rendben lesz, haladnak itthon és bent is a dolgok, elkészül minden... és lesz idő a lassú pillanatok átélésére is... talán.

Zenével kicsit rásegítek, azt ér, nem?