Jelentem most már tudok majdnem tízig aludni! Ha így folytatom, még hétalvó lesz belőlem. No persze a Dodzsem ez ellen mindent megtesz, hiszen az ő reggelije és a kávé mellé járó kekszikéje, ha rajta múlik, pontosan érkezik, így felzörög ő minket időben.
Délelőtt nagy takarításba csaptam, életem párja pedig írtotta a mindenre felmászó ki tudja milyen növényt a kertben. Ekkor találta azt az apró békucit a kertben, amit kicsit megcsodáltunk, majd természetesen elengedtünk.


"A település első írásos emléke 1082-ből, Szent László király okiratából való. A törökökkel való harcokat a falu megsínylődte. A törökök végleges kiűzése után a falu újra betelepült. A XVIII. századtól a Hunyady grófok tulajdonába került Balatonszárszó. A település ekkor lépett a fejlődés útjára.
Az 1900-as évek elején a fürdőtelep kialakítása parcellázással kezdődött meg. A vasútállomás megépítése után felgyorsult a fejlődés üteme, Balatonszárszó part melletti szakasza üdülőteleppé alakult át. A vasútállomás szomorú emléket őriz: 1937-ben itt gázolta halálra a vonat József Attilát. A tragikus sorsú költő 1937 őszén nővérének házában lakott. Ez az épület ad otthont a József Attila Emlékmúzeumnak. A költő síremléke, mely a szárszói temetőben található már csak jelkép, mivel a költő Budapesten nyugszik."

A szárszói vasútállomással szemben, a Tóparti parkban állították fel 1998-ban az itt elhunyt költő, József Attila emlékművét, Ortutay Tamás alkotását, amit a képen is láthattok. Különleges alkotás, a következő képen látható, hogy verssorok olvashatók az érdekes szobor oldalain...

Búcsúzóul felteszem ezt a képet, a balatonszárszói park partján "portyázó" hattyúról, szerintem jól sikerült nagyon.

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése