2012. szeptember 29., szombat

Nincs...

...annál csodálatosabb, mint amikor az ember lánya arra ébred kedvese karjaiban, hogy Ő azt suttogja: "szeretlek".

(fordítok magamból: ma megéltem evilági életem legcsodálatosabb pillanatainak egyikét)

2012. szeptember 16., vasárnap

Huszonegy

Mondtam már, hogy nem szeretem a kaktuszokat? De tényleg, nem igazán. Mindig megszúrnak meg olyan kis zordak. A párom rajong értük, legalábbis amikor egészen aprók. Mert szerinte olyan kis helyesek. Így aztán hazakerült - évekkel ezelőtt néhány tüskés picur. Persze a "páty" már nem az ő asztala, én gondozgatom őket, és cseperednek is szorgosan.
Hmm, közben eszembe jutott, hogy erről már írtam, és az "anyakaktusz" virágzása mégiscsak az egyik legszebb nap az évben.
Bár már meg sem tudom számolni mennyi szúros zöldséget ajándékoztam el, ma mégis leltárt kellett készítenem, mert tegnap a legidősebb példányt a Kuckómban való rendrakás közben leborítottam, és néhány "kicsi" lehullott róla - így végül leszedtem mindet és elmentem vásárolni. Vettem kaktuszföldet, táprudakat, a megfáradt "anyuka" új, saját teret kapott, az apróságok pedig egy-egy icipici, de önálló "fészket".
Leltár szerint egészen pontosan huszonegy kaktusz van most itthon. Mi lenne, ha szeretném őket?! :) Vagy lehet, hogy már ez kész és igen?!

Újabb apróságok

Akiket már biztosan, nagyon-nagyon, és jól láthatóan "belepték" a konyhát, kiszorítva például a narancsfacsarót:

orchideáim
A "kakukktojás" persze PLU - én is tudom, hogy ő nem orchidea, hanem páfrány! - akibe még a nyáron szerettünk bele, és haza is vittük lelkesen. A Balcsin nagyon szeretett velünk nyaralni, sajnos itt a panelben még szoknia kell a létet, pedig már sprickolót is vettem...

2012. szeptember 10., hétfő

Váltás

Haladok az úton, a változás útján.Az étkezést pont egy hete váltottam át az "izületi diétára", az eredmény jobb közérzet, és eddig mínusz két kg, éhség nélkül (a párom közel azonos ételekkel, max. 1400 kalória fogyasztással szintén itt tart).
A legnehezebb még nyár végén a kávé (és tea) fogyasztás csökkentése volt (a vashiány miatt) - a napi két kávé most heti legfeljebb kettő... tea pedig csak gyümölcs, esetleg fehér (zöld és fekete nem). A legtöbbször szűrt vizet iszom, finom! No és napi 1-2 dl termelői vörösbor, szintén a vérképzéshez, "receptre".

Ma este voltam már tai ji quan bemutató órán is, és túléltem, sőt élveztem is! A látszólag könnyű és egyszerű gyakorlatok bizony erőt próbálóak... azt hiszem hamarosan kidőlök aludni (úgyis fél hétkor kelek, mert reggelente főzök, frissen mindkettőnknek - csomagolom a "mózsiát".).
A Ziheng chikung tanfolyam majd októberben indul, arra is szeretnék járni, bár lehet sok lesz két egymást követő napon menni - jó lenne!

Ha mindez megy és bírom a terheléseket, akkor ősszel még valami "vizes" dolgot szeretnék keresni, például aqua fitnesst vagy egyszerű úszást, de lehet maradunk a túrázásnál (ERDŐŐőőőŐŐŐ!) és csak télre a víz.
Megyek kineziológushoz is, csak hogy a lélek is meg legyen pátyolva. Kell.
Sőt még (talp)masszőrön is gondolkodom, mert a párom ugyan olykor masszíroz, de nem rendszeresen. Lássuk be, nem gyógymasszőr, cserébe és mindenek felett ceret! ♥

Remélem, helyrejövök lassan (de biztosan), "bio" módon, nem "vegyi anyagokkal".
Muszáj lesz, mert a kemikáliás módszert nem bírom sem érzelmileg, sem testileg...

2012. szeptember 2., vasárnap

Virágok babatakarókra

Azt hiszem valahogy szét lehettem esve, mert bár rendszeresen követem a Kreatív homokozó bejegyzéseit, júniusban elkerülte a figyelmem a "Küldj egy virágot!" felhívásuk.
Kézműves oldalakat böngészve, véletlenül, mindössze két nappal a jelentkezési határidő előtt leltem rá a kiírásra - szerencsére még éppen időben.


Gyorsan írtam is nekik és a most hétvégén elkészítettem a számomra is oly kedves célra szánt virágocskákat, amik majd csinos kis babatakarókra kerülnek és a Gólyahír egyesülethez, akik majd a kelengye csomagokba rejtik őket.
Készítettem egy kislányos és egy kisfiús kollekciót is, bár nem bánom azt sem ha nem így együtt kerülnek majd a takarókra.
Gondolom a közös öltögetésnél kialakul majd, hogyan fűzhetjük e sok kedves virágocskát a textilekre, melyek alatt babák alusszák majd békés álmukat...


Már ennyi virágot gyűjtöttek a lányok: "Nyílnak a virágok".
Olyan szívet melengető ez a kezdeményezés! ♥