2012. március 31., szombat

Húsvéti előkészületek

A nyulak átalakultak, és gyűlnek... Nem tetszett a pofi (ahogy már akkor is írtam), és kitaláltam egy új stílust nekik.
Esténként - ha nyolc előtt hazaérek - általában horgolok egyet, bár a szemek és a pofi csak reggel készül el, mert éjjel a sötétben már nem látom jól.


Nagyjából két hete készülök arra, hogy a cégcsoportban kezdeményezett "Craft Team" első foglalkozását előkészítsem. Az első alkalomra két feladatot vittem, Alissa keményített fonal tojásait, és Martha Stewart csokoládé csomagolási ötletét.
Szerencsére sikerült olyan jól kikísérletezni a legtutibb keményítő elegyet, hogy mindössze egyetlen tojás nem sikerült a negyvenből, az is csak a ritka, és egyedi tekercselése miatt (már eleve tudtuk, hogy kockázatos).
Nekem ott, a foglalkozáson nem volt időm alkotásra, és maradt is számos lufi felfújva, így csütörtök este én is készítettem egy újabb adag, ezúttal nem kísérleti tojást, amit majd valószínűleg elajándékozok (lásd itt a képen).


Nagyon élvezem a kézműves dolgokat újra, kikapcsol teljesen, és rengeteg örömet, sikerélményt hoz!
Megyek is nyuszipofit várni, néhány kis füles vár a születésre...

2012. március 25., vasárnap

Horgolt butus nyufi

Már odáig jutottam, hogy horgolásmintát álmodok...
Azt hiszem megmakkantam.

Ennek a nyufinak a tervével ébredtem, el is készítettem iziben, s közben szorgosan jegyzeteltem...
Igazi kis bolond, nem okos, de a "nyúlhangulat" csak úgy árad belőle, hihi.

Már készült azóta párja is, csak így a sötétben nem tudok normális fotót készíteni róluk.
A pofi szerkezeten van mit csiszolni, de egész helyes, nem?!

2012. március 24., szombat

Horgolt telefontartó - virágos

Elkészültem az első saját tervezésű és kivitelezésű, horgolt telefontartómmal.
Olyan kis napsugaras, nyár hangulata van...

2012. március 21., szerda

Fonalak, fonalak és még fonalak

Rég nem írtam, de a hosszúhétvégét tréningen töltöttem, így nem maradt rá idő. Sok-sok dolog történt az elmúlt időszakban, de nem biztos hogy le tudom őket jegyezni. Hátha.
A mai napra is kihatott, hogy a múlt héten kaptam két nagy szatyornyi fonalat ajándékba, amit eleinte fel sem mertem hozni a lakásba...
Aztán "bevallottam" életem párjának, és ma fel is kerültek a színes gombolyagok a fészkünkbe. Szép gondosan kipakoltam őket az ágyra, ahol még többnek tűnnek, mint a nejlon zacskókban. Hűha!
Határozottan át kell rendeznem itthon a dolgokat...

2012. március 11., vasárnap

Katasztrófa sújtotta övezet

Csodálom, hogy emberemnek még nincs elege belőlem. A lakás lassan katasztrófa sújtotta övezetté nyilvánítható. Mindenhol felbukkannak a fonalak, és a kütyüzés kellékei, bár az epicentrum nyilvánvalóan a pihi-szoba, ahol a nyúl is tanyázik és itt már úgyis volt kuckóm.
Mégis jelentős a rumli, muszáj lesz valami rendet, rendszert alkotni, mert ezt így nem lehet... Sok inspirációt gyűjtöttem már hozzá, szerintem még márciusban meg kell ezt oldanom, mert egyre több alapanyag merül fel, mint felfedezni való, kreatív lehetőség és nincs hova tenni őket.


A lakás többi részében szerencsére inkább a fonalak hódítanak teret, ez talán még vállalható. Például mert tegnap este a radiátornak dőlve horgolgattam a virágokat és inkább csak hallgattam, mint néztem a tévét.

2012. március 7., szerda

Játszós mindenféle

Mielőtt azt gondolná, aki olvas, hogy teljesen elnyelt a kreatív "kütyüzés", egyrészt szeretném megerősíteni ebben a hitben (legyen bizonyosság!). Másrészt magával ragadott más is.
Napok óta a Squids-zel játszom a tabletemen (Bevallom, teljesen rákattantam a kis lábasfejű, csápos bandára.), a telefonomon a sárkány-parkomat tutujgatom rendszeresen (Dragonvale), pedig csak egy-két hete "jöttem le" a Tiny Tower-ről...
Viszont PC-n sokkal kevesebbet (gyakorlatilag nem) játszom. Itt inkább a horgolásminták keresése, filc felhasználási ötletek, és egyéb kreatív lehetőségek foglalkoztatnak. Már annyi linket gyűjtöttem össze, hogy rendbe kellett tennem a kiválasztott kedvenceket, sőt a letöltött anyagokat is!

Squids

A "csiripelést" sem hagytam abba. Egyre több embert követek, és egyre többen "követnek" engem is. Nagyon élvezem, ezzel is foglalkozom legalább egy-két naponta.
Tulajdonképpen ennek hatására (is), jóval kevesebbet Facebook-ozok, mint amikor rákattantam erre a közösség oldalra. Tulajdonképpen 2010 volt a Facebook-csúcs nálam, 2011 már a lecsengés éve volt, mert túl sok olyan "ismerősöktől" kapott információ van ott fent, amire - jobb ha bevallom magamnak - nem vagyok kíváncsi. Arra, hogy képeket és videókat nézzek vagy ajánljak, idézeteket olvassak, infót kapjak hangulatokról, más emberek lenyomatait látva, sokkal alkalmasabbnak találom rá a Tumblr-t, ahol ráadásul sajátos formában, de ismerkedhetek is.

2012. március 4., vasárnap

Első tojáska

Elkészült az első, horgolt húsvéti tojáska.
Messze nem tökéletes, de szerintem kedves.
Akinél elolvastam, hogyan készítette az elsőt, no bizony, ő meg sem állt 18-ig... akkor eszmélt csak fel.
Sajnos nekem még nem megy olyan turbóban, mint neki, de egész haladós, és egy tucatnyi biztos jól mutat majd asztali díszként, vagy barka ágon...
Jól áttekinthető és követhető leírás van például itt: Craft Passion, de persze nem innen csinálom, hanem egyedül próbálkozom.

Szeretném itt megjegyezni, hogy Lady Crochet horgolt szivárvány tojásai is csinosak nagyon!

Még bőven van idő Húsvétig, ha csak napi egy készül, akkor is jut mindenhova és mindenkinek!

2012. március 3., szombat

Színkavalkád

Tegnap begyűjtöttem egy újabb kupac fonalat. Már majdnem minden szín van, amire vágytam, csak a zöldek hiányoznak.
Olyan szép ez a színkavalkád!

Folytatom is a tanulást és az ötletelést. Sok-sok tervem van, és egyre jobban élvezem az egészet.
Furcsa, mert régen kifejezetten nem tetszett a horgolás. Most meg annyi mindent kéne, szeretnék csinálni (babáknak sapkát, különleges táskát, hajbavalókat, ékszereket, amigurumi figurákat...)
Ráadásul, amikor a neten elkezdek keresgélni leírásokért, ötletekért, általában órákra elveszek a kreatív és horgolós oldalak rengetegében... Gondolom a kezdetek már csak ilyenek, másnak is.


És még ott a másik új "szerelem", a filcmunka.
Azon a területen is sok terv megvalósítása vár.
A holnapi tervem, hogy készítsek a cégben induló kreatív kör számára ihletést, mintát kínáló, húsvéti témájú, néhány óra alatt megvalósítható, dekoratív apróságokat. Szerintem ott nem a horgolás technikát választom...