A
KO még mindig tart. Ez a csepp lény ámulatba ejtő. Szívem nyúlhölgye, egyetlen Dodóm ilyen apró korában a ketrecből sem jött ki, aztán ha kivettük, óvakodva, kizárólag a szőnyegen haladt.
Nyüzsi gátlás nélkül robog át padlón, kövön és már napokkal ezelőtt átlépte a szobák határait, egyszercsak a világ legtermészetesebb módján kijött utánunk, majd félelem nélkül, berobogta az egész lakást a nagy szobától a konyháig. Ha társaságra vágyik, odajön, mindig láb alatt van, sőt, egyszerűen ráül a lábamra. Ha beszélek hozzá, figyel.(lásd a képen)
Egyelőre "bajt" még nem csinált, és tegnap úgy alakult hogy néhány percre magára maradt.
A páromat kértem, nézze meg merre járhat a kis sprurizós, mert nem hallom/látom már egy ideje.
Hú, volt nagy ijedtség, mert amikor meglelte, bőszen falta a nőnapra kapott orchideám lehullott virágát.
Úristen, - gondoltam -
most megöltem a nyulat! Nyitottam az apró szájat, de a hatékony megsemmisítő szerkezet már két szirmot eltüntetett.... Magamhoz öleltem az apróságot -
Jajj nekem, meg fog halni!Aggódva tettem a helyére, figyeltem mit csinál - természetesen tovább falt, friss, illatos szénát talált a tartóban.
Egész este túrtam a netet, lassan megnyugodtam, mert bár az orchideák szára, levele mérgező lehet, a viráguk ehető, igazi ínyenceknek való csemege, tele C-vitaminnal... elvileg.
Életem gasztronómiai emlékeit felidézve, nem láttam még senkit orchideát enni, és még a különlegességeket alkotó cukrászdákban sem láttam ilyen csemegét.
Próbáltam megnyugodni, de azért rettenetesen aggódtam, függetlenül a párom nyugtató szavaitól és az olvasottaktól, egészen ma reggelig.
Amint felébredtem, robogtam megnézni, él-e még ez a kis csoda. Ő persze nagy lelkesen köszöntött, csupafüles figyelemmel és puszikkal, ahogy szokta:
Hoztad a reggelimet?! - tekintettel.
Huhh - megkönnyebbült sóhaj - ez a nyúl egy ínyenc, a sárgarépára rá sem hederít, de az orchideaszirmokat bezzeg befalja...
Na, még jó hogy nem lett baj! Azért nem kínálom meg a további leeső szirmokkal, sőt, óvintézkedéseket foganatosítok.
Itt örökíteném meg az adatot, hogy a ma 10. napja velünk lakó pici lény az eltelt idő alatt az előzetesen mért súlyának 20%-val gyarapodott.
Remélem, ezt a növekedési ütemet az életkorának tudhatjuk be, és nem fog hétről-hétre ennyit "buculni", mert akkor igencsak méretes lesz a "cseppem".
Ma kapta meg az ismétlő oltást. Szerencsére jobban sikerült mint a múltkor - a párom fogta és meg sem rezzent. Este, ahogy simiztem, belealudt a kezembe - ilyenkor nyifis, nem akar enni, bújik...
Ezt a hétvégét Szegeden töltöttük. Emlékeim szerint első találkozásom volt ezzel a várossal, bár lehet Anyuci ha ezt olvassa kiakad, mert nem is. Minden esetre én nem emlékeztem rá, hogy valaha itt jártam volna.
Emlék - anyák napi csokor a fiamtól. Nagyon szeretem, jajj de szép piros tulipánokkal. Olyan jól esett ez a bokréta, mert sosem veszek magamnak tulipánt, sajnálom - olyan hamar elhervad, csak kertekben nézegetem innkább... De ezek a virágok majdnem egy hétig ilyen frissek maradtak, igaz szorgalmasan cseréltem a vizet rajtuk, visszavágtam a szárukat.
Bár lehetne sok mindent tenni venni, ám ha nincs hol felmelegedni, valahogy nincs kedvünk - ráér, majd ha már süt a nap és nem fázunk a jól végzett munka után (és közben sem).
