Rómát látni, és megszeretni IX. - születésnap

A képeket válogatva az volt az érzésem, ez az a nap, amihez nem is kellenek a szavak. Szeretetben, kézen fogva az ókori Róma romjai közt lépdeltünk, rengeteget beszélgettünk, ezer éves köveket, faragványokat érintettünk... lépten-nyomon elképzeltük, milyen lehetett ott egykor az élet; kik járhattak arra, hogyan teltek a napjaik, melyik helyen vajon mi történt, hogyan hoztak létre anno ennyi csodát és milyen korlenyomatot hagyunk majd mi magunk után...

Az első gomolygó, habos felhőkkel árnyékolt, ezért olykor szinte "hűs" napunkon a Kedves kívánságára bebarangoltuk a Palatinus-Forum Romanum-Colosseum minden zegét-zugát és álmomban sem gondoltam volna, hogy ez valóban egy teljes napot felölelő "kirándulás" térben és időben.

Amikor közeledett az alkony, még elsétáltunk Trianus fórumához, megnéztük a Basilica Ulpia részben feltárt romjait és a Santissimo Nome di Maria templomból maradt oszlopsort.

Ezen a napon vacsoránkat egy tipikus, helyi kis étteremben költöttük el, ahol általában csak a helyiek vacsoráznak - szót sem beszéltek angolul - és hallgattunk a felszolgáló ajánlataira (sokszor mást és meglepő módon olcsóbb ételt javasolt, mint amit mi választottunk a szinte érthetetlen étlapról).
Számomra is csodás élmény volt minden perc, méltó zárása ennek a csodás útnak, és remélem megfelelő ünneplése szeretett párom 40. születésnapjának.
(2010.július 24.)

Rómát látni, és megszeretni VIII. - Vatikán

Eredetileg egy-két nappal előbb terveztem ide menni. Aggódtam, hogyha későre hagyjuk, és nem fér bele egy napba, valamiért úgy érezzük muszáj visszamenni - legyen rá idő. De végül úgy alakult, hogy az utolsó előtti napot szántuk a Vatikán felkeresésére, tudva, amit aznap nem látunk, azt csak évek múlva... ha egyáltalán. Ma már úgy gondolom, ha valaki be akarja fogadni a sok látnivalót és kincset, amit a katolikus egyház államában felhalmoztak, napokat, sőt heteket kéne rászánnia. Mi beértük a csemegézéssel, amit természetesen a Szent Péter Bazilika meglátogatásával kezdtünk.

A hotel shuttle 10 perc alatt levitt minket a világ második legnagyobb keresztény temploma mellé, így már tíz óra körül ott voltunk, elkerülhettük a sorbanállást a tűző napon. A korai időpont ellenére rengeteg ember volt a bazilikában, amit ámulva jártunk körbe. Szerencsére itt viszonylagos csend honolt (a főhajóban dolgozó apró daru ellenére), sőt néhány kisebb, hívőknek elkerített térben misét tartottak.
Most is meglepően sokan járultak a Szent Péter szoborhoz, melynek lábát a hívők serege az évek során fényesre„simogatta”.
Érzésem szerint minimum másfél órát töltöttünk itt, többek között megcsodálva Michelangelo Pietà-ját is.
Ezután kitikkadva indultunk a Vatikáni Múzeum felé...
A séta meglepően hosszúnak tűnt a tűző napon, de szerencsére sorba már az árnyékban álltunk. A jegyvásárláson és a biztonsági ellenőrzéseken átjutva vettem bent egy hangsúlyosan képes, magyar nyelvű (!) inkább Rómáról, de részben a Vatikánról is szóló könyvet, és ezzel felvértezve indultunk felfedezni. Hamar felmértük, hogy kombinált, vizuális-kultúrális sokkot kapunk, kizárt itt mindent megnézni. Ezért a tematikusan csoportosított ókori szobrok megtekintése után az egyiptomi gyűjteményhez vettük az irányt, ahol hosszan elidőztünk.

Sántikálva, botorkálva sodródtunk a Sixtusi-kápolna felé, és egy idő után már képtelenek voltunk befogadni a minden irányból "támadó", felhalmozott műkincs gyűjteményt - freskókat, képeket, faliszőnyegeket.
Így aztán végül a "muszájlátni" kápolnába jutva leroskadtunk az egyik oldalon és a hűvös falhoz simulva, feltekintve felfedeztük Michelangelo évekig tartó alkotásának csodáit. A hatást kicsit rontotta a közelünkben zajongó turista tömeg. Tulajdonképpen ezért is szántuk rá magunkat kb. fél óra múltán az indulásra, nem bírtuk a zsibongást.

Innen távozva megtaláltuk a helyet, amit a bazilikában hiába kerestünk, ugyanis innen van lehetőség feljutni a Szt.Péter székesegyház kupolájába - 550 lépcsőn kell felmenni (liftért fizetőknek "csak" 320...).
Nem mondom, hogy egyszerű volt, de muszáj volt felmennem (Már tudom, az egyenletes légzés a titok, mire belejöttem, felértem!), ki tudja valaha meglátom-e még a kupolából letekintve a bazilikát, majd a külső tér pereméről Rómát...

Fárasztó nap volt, bár estére terveztünk még egy sétát a vacsora utánra, végül a lábaink lázadozva benyújtották tiltakozásukat, így maradt a hűvös szállodai szobában való limoncello kortyolgatás.

(2010.július 23.)

Rómát látni, és megszeretni VII. - Végre Piac!

Minden külföldi utazásunk "kötelező" eleme számomra a piac látogatás. Egyszerűen úgy érzem, ha nem láttam az ország (város) piacát, valami fontosat kihagytam, egy olyan helyet, ahol többet tudhatok meg a helyi emberekről és kultúráról, mint máshol. Fontos.
Ezen a napon az általam kiszemelt, a szálláshelyünktől könnyen megközelíthető Campo de' Fiori volt az elsődleges célpont.

Aznap először érdeklődtem a hotel shuttle szolgáltatása iránt, és kiderült, visznek néhány utast a Vatikánhoz, így a recepciós megbeszélte a sofőrrel, hogy minket kicsit arrébb, egészen közel a piachoz tegyen ki. Sőt még ajánlott is egy különleges, hangulatos utcát, hogy ott sétáljunk oda. Örülök, hogy hallgattunk rá!

Róma egyik legismertebb vásártere jóval kisebb volt, mint gondoltam. A kívánt hangulatot azonban így is megízlelhettem. Az illatos fűszereket, olajakat, pástétomokat, tésztákat, zöldséget, szalámit, likőröket, ruházatot, no és persze virágokat kínáló árusok zsivajgása, a közeli pékségből áradó vonzás, a kútnál nyüzsgő turisták, és a fejét lehajtó Giordano Bruno szobor érdekes kavalkádot alkottak. Hosszan elidőztünk, no meg vásároltunk is itt.

Majd elindultuk, hogy megkeressük, azt az obeliszket, amit semmiképpen nem akartam kihagyni a csodák közül. Bár jómagam nem vagyok elefánt rajongó, ezt a huncut, talapzatba "zárt" ormányost már az útikönyvekből kiszemeltem magamnak, és látni akartam. Nem is csalódtam a Minerva templom előtt álló, Bernini rajza nyomán, Ferrata által faragott műremekben, ami 1667 óta hordja hátán az Isis és Serapis templomból való, egyiptomi obelsziket...

Innen csak egy sarokra volt a Pantheon, ami sajnos éppen felújítás alatt állt, és olyan zsúfolt volt, hogy alázatos csendnek, netovább áhitatnak nyomát, csak befogott füllel lehetett benne fellelni. Mi igyekeztünk csendesen, a patetikus, fénykörbe álló, groteszk pózokban fotózkodó turistákat elkerülve bejárni a templomot, majd útra keltünk a Laterán felé, ahova párom rövidnadrágja miatt végül nem jutottunk be.

Cseppet sem bántuk, a tikkasztó meleg és a sok csoda hatása alatt inkább hazamentünk, vásároltunk a közeli áruházban, és kipróbáltuk milyen egy egyszerű, útszéli kis büfé - isteni pizzát, töltött bébicukkinit faltunk, és megkóstoltunk néhány olasz sört is.

(2010.július 22.)

Rómát látni, és megszeretni VI. - sántikálva

Utazásunk ötödik napjára lassú, "lusta", múzeumos napot terveztünk. Első állomásnak a Piazza del Popolo közelében lévő etruszk múzeumot szemeltem ki. Sajnos párom térde már itt kikészült, így míg én hosszasan néztem a kiállított emlékeket, ő sokszor üldögélt, elkínzott fejjel, sóhajtozva. Nem is csodálom, egyikünk sincs napi 6-8 óra gyalogláshoz szokva...

Sajnos ezen a napon a magas páratartalom és a hőség is gyötört minket, ezért a múzeum hangulatos kertjében megpihenve hamar átterveztük a napi programot. Az Esadra térre mentünk, megnéztük a Najádok-kútját, és a Michelangelo tervei alapján épített, S.Maria degli Angeli bazilikát. Érdekes volt látni, hogy a szent helyen a múlt századok alkotásai mellett modern alkotók szobrait is kiállították. Nekem különösen tetszett az egyik girbe-gurba lábú angyal! (lsd. kép)

Ezután a közeli gyógyszertárban "most mutasd meg" képességeim bevetésével beszereztem egy fáslit, hogy képesek legyünk tovább haladni. Úgy döntöttünk, felülünk a közelben megálló egyik hop on - hop off buszra, és városnézést tartunk. Végül a Roma Cristiana típust választottuk, mert ennek a tetőterasza árnyékolt, és a jegyünk 24 órára érvényes volt, ami azt jelentette, hogy másnap is hasznát tudjuk még venni. Jómagam az angol tájékoztatókat lelkesen hallgatva és ezek hatására a buszban ide-oda ugrálva (szerencsére időben szóltak, hogy az új látnivaló jobbra illetve balra lesz), fotózva töltöttem az utat. A Vatikánnál kicsit leszálltunk, felfrissítettük magunkat, majd a következő körre visszamentünk a város óriási pályaudvarához, a Terminihez.

Aztán úgy döntöttünk, mára elég is lesz ennyi, hazamentünk, este elmentünk egy közeli vendéglőbe, sétáltunk kicsit a kellemes éjszakai levegőn, majd nyugovóra tértünk.
(2010.július 21.)

Rómát látni, és megszeretni V. - tűnődések

Nyaralásunk 4. napjának reggelét költözéssel kezdtük, majd először kóstolhattunk bele a hotel fantasztikus reggelije által kínált gasztronómiai örömökbe. Gyomor gondok ide vagy oda, még egy Illy capuccino is az asztalra került.
A kiadós étkezés után gondoltuk kalandozunk egy kicsit a környéken, érdekelt minket a város külvárosi, lakó része is. (Sajnos csak utolsó nap fedeztem fel, hogy egészen közel hozzánk volt egy piac! Legközelebb érdeklődök a recepción.) Óriási csavargás lett ebből, délután kettő körül volt, mire elkavarodtunk egy metró állomáshoz, aminek közelében beültünk egy helyiek által népszerűnek tűnő, útmenti büfé-pizzázóba, ahol ismét mennyei étket vettünk magunkhoz.

Ezután besuhantunk a városba, egészen a Piazza del Popolo-ig, ahol hosszasan csodáltuk az Augustus császár által Rómába hozatott egyiptomi obeliszket (Flaminus obeliszkje). Kicsi párom lelkét e csodás ókori műremek tetejére helyezett kereszt erősen felkavarta.

Innen elsétáltunk egy közeli kiállításhoz, ahol Leonardo da Vinci munkásságának mérnöki és anatómiai területeiből kaptunk ízelítőt. Ez kihatott az egész napomra, e nyár egyik legmeghatározóbb élményét kínálta nekem azzal, hogy a tárlat megtekintése után, a közeli parkban, majd a városban barangolva, hosszú órákon át beszélgettünk a Kedvessel - feltételezésekről, időutazásról, technikáról és más, bennünk rejlő gondolatokról, amikről eddig még sosem volt alkalmunk, és le sem tudom írni, mennyire jól esett.

Késő délután volt, mire ismét a Trevi-kúthoz értünk, pedig nem volt célunk oda menni (minden út ide vezetne?!). Innen újra sétát tettünk a klasszikusok mellett (Colosseum, Forum Romanum) és azt terveztük, hogy felszállunk egy városnéző buszra. Mint kiderült a Roma Pass nem érvényes az általunk kiszemelt járatra, csupán kedvezményt ad, gondoltam inkább utánanézek, melyik gazdaságosabb (lefotóztam a különböző hop on - hop off ajánlatokat). Így addig barangoltunk, míg a Circus Maximushoz nem értünk. Az egykor oly népszerű, ókori aréna most elhagyatott volt, és csendes. Néhány kocogó, és különböző harcművészeti gyakorlatokat végző fiatal taposta csupán, a használt palackokkal és más szeméttel tarkított, gazos területet. Függetlenül ettől tisztelettel sétáltunk a lovas- illetve kocsiversenyek színhelyén, bár a letűnt korokból nem érzékeltünk semmit.
Azért megkapó volt a múlton merengve figyelni, ahogy a Palatinust aranylóra festi a lemenő nap...

(2010.július 20.)

Milyen hosszú hétvége is volt ez?

...társaságban levős,
sokat beszélgetős,
lángost evős,
finom borokat ivós,
fagyit kanalazós,
autóban sokan utazós,
körhintás szerelmeseket fotózós,
zsíros kenyérre vágyós
és azt jól befalós,
szerelmes, cirmizős,
kacagós, nevetős,
seregélyeknek drukkolós,
szülinapokat ünneplős,
szeretteinkre gondolós,
jó levegőn alvós,
rozsdafarkúval barátkozós,
hajnali hűsben fészkelős,
teraszon reggelizős,
szúnyogcsípéseket vakarós,
jajj de szeretek élni-érzős.

Hát ilyen. Nem ebben a sorrendben.