Rómát látni, és megszeretni II. - előjáték, Velence

A tavalyi tapasztalatok után tudtam, ha már az autózás mellett voksoltunk, akkor sem szeretném, hogy a párom egyben vezessen le 12 órát Rómáig. Így buzgón kerestem köztes helyeket. Például felvetődött bennem az Anyu által anno sokat emlegetett Rimini - megálló ötlete is. Aztán a buta fejemmel valahogy összeraktam, hogy a térképen szereplő, kb. félúton lévő Venezia minden bizonnyal Velence, és döntöttem. Az első szálláshelyet a booking.com ajánlataiból Mestre-ben kerestem, ahonnan gyorsan elérhető ez kis olasz "ékszerdoboz", amit "egyszer mindenkinek látni kell".
Így a döntésemnek köszönhetően, 2010. július 17-én, nagyjából félúton Róma felé, délután négy körül landoltunk a hotelben, ahonnan rövid buszozás után már el is értük ezt a különleges kisvárost, s a fülledt, nyári este már Velence szűk utcáin bolyongva talált minket.

Szerettem Velencét, de tényleg.
Olyan végletes az olykor romantikus, csipkés, virágos - máskor mindjártösszedőlős, úristen-lakikebbenmégvalaki hangulatú házakkal, melyeket több helyen óriási, rozsdás kapcsokkal fognak össze, gondolom mert szétcsúsznak.
Míg az alsó szinten káprázatos gazdagság, csilli-villi portéka kap helyet, az épületek felsőbb szintjein egyszerűség, vagy inkább rommá válni látszó lakhely, esetleg "hotel" (jóindulattal is csak egyetlen csillag értékeléssel) talátható.
Mi hamar elkalandoztunk a kevésbé "népszerű", nem-arra-jár-a-tömeg helyek felé is. Itt is végletes volt minden, a pazar gazdagságtól, a korok hatására lassan elomló egyszerűségig.
Nem olvastam utána, egyszerűen befogadtam, éreztem - az idő fognyomait, a letekintő angyalokat, a sárkányölő szobrát a magasban, az üvegművesség mekkájának giccseit és ékeit, a sosemlátott mennyiségű rusnya kutyust, a vásári gagyi érdekes keveredését a luxussal, és a mindezek mellett teret foglaló művészeti alkotásokat.
Gondolázni képtelen voltam, már a gondolatától is rosszul voltam annak, hogy beüljek egy ilyen agyon-cizellált, giccses, poros kárpitú, megkopott bár kecses, sötét ladikba.
Két héttel az esemény után summázva: Velence egy-két napot megér, valóban érdemes megnézni, de vissza nem vágyom, egyszer elég volt. Kíváncsi leszek, néhány év múltán mennyit szépít az emlékeken az idő. Simán el tudom képzelni, hogyha rászánjuk magunkat majd egy újabb római kirándulásra, akkor ismét megállunk itt is, akár csak azért, hogy betérjünk spritzet inni, abba a hangulatos helyi ivóba...
(2010.július 17-18.)

Rómát látni, és megszeretni I. - miért

Jó lenne szavakba önteni lassan, mit jelentett nekem ez az utazás, mert ha nem teszem meg, akkor elmarad, mint a villányi kaland vagy a többi, kisebb utunk, mit csak a lelkemben őrzök, de ide, nem írtam le.
Így nekilátok, mert szeretném ha életem egyik legszebb útjának virtuális nyoma is maradna - magam sem tudom miért...

Sosem vágytam Rómába. Nem tudom az okát, de nem (egyébként sem vonzanak igazán a (nagy)városok, a vidéki nyugalmat szeretem/szeretném, már ha a nyaralásról van szó - még ha nem is látszik ez végül az utazásaink helyszínén).
Nem olvastam róla, a szüleim, amikor tíz éves voltam, elutaztak Olaszországba, ahonnan ezernyi élménnyel, sztorival tértek vissza, de itt nem voltak - nem volt miért vágyni.
Amikor (akár tavaly) Franciaország felé utaztunk, ahányszor csak áthaladtunk Olaszországon lepukkant, koszos dolgokat láttam - nem vágytam megállni sem, nem még maradni, felfedezni vagy nyaralni.
Bár érintőlegesen (művészettörténet óráról, történelemből) ismertem Róma nevezetességeit, és idén, még év elején olvastam D.Brown Da Vinci-kódját, nem hozott lázba.

A párom azonban tíz éve tartó kapcsolatunk során már annyiszor felvetette ötletként a hosszúhétvégét ebben a városban, hogy azt gondoltam, a 40. születésnapjára keresve sem találnék jobb ajándékot, mint hogy elviszem ide. Így nekiláttam a szervezésnek. Az út négy napos, hosszú hétvégének indult, de a kapott, szervezett ajánlatok hatására, inkább privát szervezésben, kilenc napos nyaralás lett belőle...

Albumok - nincs mese

Velencei album


Római album

Még keresem a szavakat...

Újra itthon

Nem írtam le előtte - nem tudom miért, valahogy most nem - de most már bátran leírom, hogy július 16-án, pénteken indultunk a nyaralóba, ahonnan másnap útra keltünk a legendás-gondolás Velencébe, ahol két napot töltöttünk, majd átgurultunk hat napra Rómába.

Az élményeket tetézve, szombaton, megünnepeltük életem párjának XXXX. születésnapját.

Részletek később, most kidőlök, holnap munka.


1 mondatban a lényeg: Csodás nyaralás volt!

.akáció

Majd írok, csak kicsit most még nem. Megvan az oka. Azt is leírom majd, de csak Utána

Részletekben a csoda

Olyan macro lencsét kaptam a kütyükémhez, hogy kifotózom a barna sörből a hab buborékjait, a frissen sült balatoni pontyból az irdalást, az ezüstfenyőnk kérgéről a gyantacseppet!
Váó!

/me happy

Belefeledkezés

A Da Vinci kóddal kezdődött. Aztán jött az Angyalok és Démonok, majd Az elveszett jelkép. Dan Brown írásai eddig kikapcsolnak, szórakoztatnak.
Tudom, egyik sem egy szépirodalmi gyöngyszem. És a séma is mindegyikben hasonló... ezért lehet még pár regényt elolvasok és kifújt, nem érdekel majd tovább.
De most, még a jelenben, kell.
Jó olvasni, hagyni hogy vigyen - ha nem is messzire.

Már nem csak befogadok, figyelek is - milyen eszközökkel mutatja be a szerző az eseményeket, a szereplőket, hogyan váltogatja, adagolja a szálakat és ez hogy hat rám, az olvasóra.
A megtévesztés fokát még tuti elolvasom, aztán meglátom, merre tovább.

Versekre is vágyom, talán ideje ismét belelapozni a Villon kötetekbe, elővenni Tóth Árpád, József Attila sorait, vagy éppen Anyuci régi-régi, kedves antológiáit az apró jelölésekkel.

Jó, hogy nyáron olykor hazaérek úgy, hogy vacsora után még van alkalmam világosban, természetes fényben olvasni.

Hétvégi eredményeink

Az egyre lelkesebben barkácsoló kedvesem érdeme e mű, aki ezen a hétvégén - végre nem esett napoki az eső, és a fa ki tudott száradni - nekiállt a teraszunk lecsiszolásának, hogy aztán gondosan lekenhessük. Sziszifuszi munka volt, poros és fárasztó a tűző napon, de makacsul kitartott (végig aggódtam hogy napszúrást kap), egészen amíg el nem szakadt a bordásszíj a gépben.
Így kb. még harmadnyi felület hátravan, de amit lecsiszolt, koraeste, kettecskén lekentük. Első nap a korlátot kívül-belül, második nap pedig a terasz felső részét.

Szerintem gyönyörű lett, hangulatában western-kocsmát idéző! Remélem, ez a szer jobban óvja majd a fát, mint az előző (bár sokak szerint 1-2 évente ápolni kell, bármit is kenünk rá, nincs mese). Minden esetre a színe, hangulata, számomra telitalálat, beleszerettem.

Íme az előtte-utána kép-páros:

Gyümölcsök, végre!

Végre, végre. Itt a gyümölcsszezon! Borsos áron, de kapható magyar, fehérhúsú őszi- és sárgabarack. Jajj, de vártam már!
Most sajnos csak kompót-szerűen ehetem őket (kevés vízben egyet forr, elzárom, kihűl, befalom), de a család számára megérkezett nyersen fogyasztva is a vitaminfalás ideje.
Ha lehet termelőtől veszem. A mai barack-beszerzésünk gömbölyű "áldozatai" tegnap még a fán mosolyogtak...

Elveszett apróság

Hallottuk, hogy nagy az izgalom az utcában, egyre gyakrabban állt meg valaki az oszlopnál és mondta: Nézd! ...de édes! Jujj, de cuki! és más ilyenek. Kiballagtunk mi is, mi lehet ott. Apró kis süni bújt kétségbeesetten a villanyoszlop töve alá, kis duci lábaival kepesztett a fűben és próbált nem feltünő lenni, sikertelenül.
Aggódtunk érte, mert pont ott kanyarodnak be az autók, ha rossz felé menekül a kíváncsi szemek elől, elütik. Óvatosan behoztuk hát, a hordozóba tettük és áthívtuk a közelben lévő állatorvost is, mert engem aggasztott, mennyi hangya futkos a kicsi lényen.
Szerencsére egészségesnek találtatott, még élősködő sem volt benne. A teendőnk csak annyi volt, hogy óvjuk, amíg alkonyodik, majd elengedjük ott ahol elveszett, hogy az őt kereső anyasün este megtalálja.
Megkínáltuk kis tejecskével, macskaeledellel - elfogadta. Jó volt nézni ezt a kis butust, hallgatni a lakmározását, csámcsogását, szuszogását.
Este elengedtünk. Reggelre nyoma sem maradt a szúrós kisbarátunknak (hacsak nem nevezhető annak, az elfogyasztott eledel hűlt helye). Reméljük, hogy egymásra talált a süncsalád és boldogan élnek tovább!

BSzN!

Boldog Születésnapot Neked!

Átöltöztem

Búcsút intettem a szívet-szóró fának, és átöltöztettem a blogot. Meglátjuk így marad-e.