Vajon kéne?

Kéne izgulnom, ha a másfél hete lezajlott gyomortükrözésemnek pénteken meglesz az eredménye? Para? Mondhatnak rémisztőt? Ugyenem?!
Nem is tudom mit vizsgálnak a furalöttybe tett, feketeborsnyi én-cafatokon... A kivételük minden esetre élményszámba ment, őrzöm, csak nem dédelgetem (továbbra sem jó).

Sajnos, a helyzet lassan javul, estére fokozódik, hajnalban pocsék, és ma délelőtt is súlyos volt.
Tanulnom kell ezt a reflux-bibliát, amit magam működéséből alakítok ki. Többet kell legyek magammal, hogy megtaláljam, mit "nem akaródzik lenyelni", és kimondani - mert így szól a lelki ok, szinte mindenhol. De még ha meg is lelem, kimerem majd tárni? kiáltani? suttogni?
És ha már tönkre is ment bent ez meg az, lassan jó lenne elérni, hogy étkeim palettája meghaladja a hetes listát. Legalább mire elindulunk a nagy útra... Bár, főtt krumpli akad mindenhol, kétszersültet meg vihetek.
A hétvégén egy hét szigor után enyhítési próbát tettem, de sajnos nem nyertem, csupán kínt és fájdalmat. Visszatértem hát a sós vízben főtt dolgokhoz - hát jó, tudok várni, főleg ha muszáj.

De az a kis alien a gyomorszájam tájékán feladhatná már a rágcsálást... és hagyhatna aludni.

Levendula Fesztivál, 2010

Amikor tavaly nyáron elutaztunk Nizzába, akkor láttam, hogy éppen aktuális lenne ellátogatni Provance levendula mezőire is. Sajnos, túl messze volt az akkori szállás helyünkről, így ezt az élményt elodáztuk. Amikor hazaérkeztünk, nekiláttam túrni az internetet, és szégyenszemre csak akkor fedeztem fel, hogy kis hazánkban, méghozzá egész közel, Tihanyban is fellelhető ez a csodálatos növényke, és fesztivállal ünneplik virágzását minden nyáron. Már akkor bejelöltem a naptáramba, el ne felejtsem, hova megyünk idén, június 19-én...
Bár nem sütött hétágra a nap, dél körül útra keltünk Tihanyba és kisebb fennakadások után (éppen zajlik Alsóörsön a 11. Harley-Davidson Fesztivál) meg is érkeztünk. Találtunk korrekt árú, kényelmes parkolót, innen sétálva barangoltunk a hangulatos kis utcákban, majd kényelmesen lesétáltunk a Belső-tóhoz. Ennek a partján volt a rendezvény, rengeteg mosolygós emberrel, vidám zenével, tánccal, kézművesekkel, kirakodóvásárral és meglepő, de végtelen nyugalommal is. Nagyon jól éreztük magunkat!
Míg a párom pincepörköltet majszolt, én főtt krumplit nyammogtam, néztük a békés, apró tavat, a vizimadarakat és a távolban táncoló embereket.
Sajnos, túl fáradt voltam ahhoz, hogy vállaljam az esti túrát az ősi levendulásba (majd legközelebb), de így is szép emlékként őrzöm ezt a délutánt a lelkemben.

Kupac

Már annyi minden mondani és emléktárba való összegyűlt, hogy nagyon kéne írni, de sajnos ez napról napra elmaradt. Remélem ezen a hétvégén jut időm erre is, bár félek, megint sokkal többet tervezek, mint ami belefér.
Az egy hete fájó gyomrommal nem volt mit tenni, orvoshoz mentem, mert már hajnali 4-kor keltem, arra ébredve, hogy valószínűleg valami lény ki akarja rágni magát a gyomorszájam magasságában a hasamból. Kénytelen voltam magánrendelőbe jelentkezni, hogy ne kelljen heteket várni és emberséges ellátást várhassak el. Szerencsére csak néhány napot kellett így kibírnom ezzel a fájdalommal (és azzal hogy szinte semmit nem tudtam enni, vagy ha mégis, annak sem sok értelme volt). Persze nem úsztam meg tükrözés nélkül - pedig annyira reménykedtem. Viszont a gyógyszer már első este után elérte azt, hogy fél 8ig (!) aludtam egyben. Így szépen betartom az előírt dolgokat (gyógyszerszedés valamint hogy mit igyak egyek és mikor), és drukkolok hogy a szövettani vizsgálaton se találjanak semmi hosszútávra ijesztő dolgot...
Egyelőre ennyi. BRB

Kicsilény

A helyszín Balatonendréd, nemisolyanmessze a nyaralótól, ahol a Fanyűvő mindig boldogsággal, hátlapogatással, finom falatokkal és vörösborral vár.
Ott mindig megnézzük a jószágokat, különös tekintettel a malacokra, de persze megsimogatunk minden kutyát, macskát, borjút és egyéb kisebb-nagyobb lényt, ami engedi.
Nyuszikra, lelkileg nem készültem fel. Pedig voltak. Sok-sok, kicsi és nagy, foltos, fekete és vörös, kíváncsi, csupafül, mozgónózis tündér.
Ölelés, puszilás, esdeklő nézés az Emberre... tudom én is, hogy nem lehet, csak hát... annyira kis tisztalelkű, szeretnivaló, szívemnekdekedves, fájóan ismerős ez a bújás.

Fáraók kincse

Csendes vagyok. Tudom én. Pedig gyűlnek a megörökítendő emlékek, csak az idő pereg, és bár nem mondhatnám, hogy bármi sokkal értelmesebbet csinálnék, nem rögzítem őket.
Tegnap például éjfélenistúl videoklip nosztalgiáztam a youtube-n. Nem sok értelmét látom, de akkor jól esett, órákig elvoltam vele...

A múlt hétvégén gyereknap volt, így nyaláboltam, és szakaszosan le is érkeztünk "apró" utódaimmal a nyaralóba. Mindenféle terveim voltak - egy részük megvalósult, egy részük diétás, illetve időjárási okokból nem, minden esetre megint kiderült, ott másként telik az idő, így: Huss! Remélem, néhány kedves emlékkel gazdagítva mindannyiunkat...
Nekem ilyen maradt például a koradélutáni kávézás melletti, kollektív kapirgálás a fáraók kincse után, amiből valamennyit leltünk, sokat nevettünk, és úgy tűnik, talán mégsem csak marketing, hogy a nyerési arány 1:3.