Guru Meditation

Volt egyszer egy magazin, aztán meg egy másik is... Voltam én ott mindenféle - szerző, terjesztő, szerkesztő, ilyesmik. Rég volt, igaz volt.
Nemrég megkeresett Valaki, akinek belső változása okán blogja van. És meginterjúvolt, nosztalguru-találkozások epizódjaként. Én lettem a VI. rész.

Tulajdonképpen hálás vagyok neki, mert amíg válaszoltam a kérdéseire, sok nagyon szép, kedves, dédelgetni való emlék kukucskált elő belőlem, és jó volt újra átölelni, ringatni kicsit őket...
Köszi.

Édes bűnök

Úgy tűnik másnap is finom az a kefíres sárgabarackos süti, amit tegnap készítettem. Csinos nagyon, szerintem tortának is alkalmas, és elronthatlannak tűnik. Ráadásul, jól variálható gyümölcsökkel, magvakkal (dió, mandula, mogyoró), sőt tört csokoládé, vagy éppen mák is mehetne bele...
Na ezúton meg is győztem magam, készítek máskor is!
Kár hogy a leányzó nincs itthon, biztos nagy örömmel fogyasztaná, nekünk meg minden falat maga a bűn...
Majd legközelebb megpróbálom egészségesebbé tenni, a liszt típust óvatosan lecserélni, mert a párom nyáron sárgabarackos süti nélkül félkarú óriás... Olyan áhitattal teli örömmel pislogott rám, amikor a még langyos, illatos szelettel megleptem, hogy az bármit megér.

Rózsaszínben a világ...

No még egyet mára, aztán elnyel az éj...
Fél éve már, hogy az orromra került az okuláré, de csak most, a nagy napsütésben jöttem rá, mennyire megszoktam és kell nekem. Történt ugyanis, hogy ideért a Nyár, egyre többet ragyogott orcámra a fény, én meg pislogtam bőszen és bizony nem volt jó érzés, kellett a napszemüveg.
Igenám, de az meg nem volt dioptriás, és szédelegtem, mert a "távolba tekintés éles képpel" élmény már kellett a fejemben ott bent, megszoktam.
Mit volt mit tenni, elgurultam Lőrincre, a kedvenc optikámba (Sértz optika), hogy válasszak egy keretet, amibe bekerülhet az árnyékolós, minőségi és dioptriás lencse. Öt keret került elém az asztalra, ennyi volt a választék akkor éppen, ami az én szememhez kiválasztható volt e nemes célra. Mindet felpróbáltam szembecsukva (kényelem mint elsődleges szempont), majd kinyitva (mégsem mindegy hogy nézek benne ki) - és végül (hű, itt kellett a mélylélegzet) a pasztell rózsaszín szárú keret mellett voksoltam.
Azóta el is készült, hordom, szeretem. Nem mondom, hogy néhány kolléga nem hökkent meg rajta, de nem baj, buli, és nagyon kényelmes. Benne lenni mindenképpen jó.
Nem bántam meg, hogy kicsit extavagánsabb stílusú, merész keretet választottam!

Vihar előtti bűvölet

Alig aludtam a múlt hétvégén pénteken, mert olyan vihar volt, hogy úgy éreztem, a természet ereje bizony belekapaszkodik a házikónkba, nem ereszti, kitépi és elrepíti, mint az Óz, a nagy varázslóban, aztán még a végén valami boszorkányra esünk mi is...

Persze a házikó maradt, de nekem bizony az álmot kifújta a szememből a szél, a takaró alatt vacogva aggódtam, mint egy kisgyerek.
Másnap is baljós fellegek gyülekeztek alkonyatkor, ahogy kinéztem az ablakon - mert a hideg miatt behúzódtunk a házba - megláttam milyen rózsaszín-narancsos fény uralja az eget. Nosza kaptam a gépet, felöltöztem, és sipirceltem ki a nádashoz fotózni! Csodás képeket sikerült készítenem, kettőt fel is tettem a Flickr-re a Balaton - 2009 szettembe.

A cicalányok márpedig elcsavarognak

Hú, nagyon sok minden történt velem, és annyi mindenről szeretnék írni, csak valahogy minden fontosabb volt a bloggolásnál. Pedig szeretem már, hogy itt van annyi megélt élmény lenyomata, olyan jó visszaolvasni néha...
Most elkezdek pótolgatni, mert ezen a hétvégén az időjárás és az utazásra készülődés miatt, nem megyünk a nyaralóba, hanem itthon leszünk, így igyekszem erre is sort keríteni.

Elsőként jöjjön mindjárt Szofi, akinek a nevére csak később derült fény... és remélem jól emlékszem rá egyáltalán (mindenképpen ilyesmi, bár nem lepődnék meg ha igazából Szaffi lenne :D).
Az úgy volt, hogy vasárnap, a nyaraló kitárt ajtajában egyszercsak felbukkant egy kétségbeesett tekintetű cica. Nem is csodálkoztunk a nagy rémületen, mert a macs úgy nézett ki, mint amin átviharzott egy fűnyíró, ráadásul igen sovány volt is szegénykém...
Első reakcióm a hesegetési kísérlet volt (mondtam is bőszen: Sicc!, de csak a nyuszi miatt), de ő ügyet sem vetve rám iszkirizett befelé a házba és zavartan futkosott le-fel. Csodaszép nyakörve láttán gondoltuk, hogy van gazdája, de azt hittük itt ragadt, vagy messziről csavargott el, és a közelgő vihar hangjai miatt ijedt meg.
No, jó vendéglátóként fel is bontottam neki iziben egy tonhal konzervet, és kapott vizet is. A nagy riadalom ellenére, ezekből fogyasztott is lelkesen, majd fürkész tekintettel, nyarvogva bóklászott le-fel tovább...
Éppen kezdtem megrémülni, hogy mit kezdünk most együtt a macskával és a nyúllal, amikor a távolból meghallottuk, hogy valaki Szofit szólongat, majd jellegzetes, cicákat hívó hangot hallat, így feltételeztük, hogy a hiányolt lény éppen nálunk tartózkodik. Fel is nyalábolta őt a Jó Pók iziben, és karjában a méretes macskával átballagott a szomszédhoz, aki hálálkodva vitte haza az elcsavargott hölgyeményt.

Arcok a világból...

Már tavaly (azt hiszem) beléptem, de valahogy nem használtam, gondoltam nekem több, mint elég az iWiW. De aztán valahogy most az esős hétvégén elkezdtem a webes dolgaim között rendet tenni, és újra bekukkantottam a Facebook-ba. Simán ott ragadtam, sőt odajárok azóta is, naponta.
Tetszik - tesztelgetem. Meglepően sok barát, ismerős használja, nemzetközi szinten - volt játékostársak és más ismerősök. Vannak értelmes közösségek, klubok, játékok, albumok, és mindenféle alkalmazással össze lehet kapcsolni - például jelzi, ha valaki frissíti a fotoalbumát stb.
Megkedveltem, használom. (Még a blogokat is támogatja, de inkább nem kapcsoltam össze a kettőt.)

Moly vagy vadmeggymag

Nem azért nem írtam, mert nem történt velem semmi a hétvégén, és előtte, meg egyáltalán.
Hanem mert nem maradt rá idő. Nyüzsgős napok nőttek valahogy ki, sok nevetéssel, bográcsozással meg halsütőhöz menéssel, és ilyenek.
Nálunk volt a szombaton a Pók, meg az Anzsi is, és aztán jött az Imi és a barátnője, aki nemis Viktória (bár lenne az), hanem Judit (asszem - a névmemóriám pocsék) - és ezek fontos dolgok, nem ültem a gép elé (csak kicsit, de semmiképpen nem bloggolni).

Így aztán nem hogy ennek a hétvégének az eseményeit nem írtam le, hanem még az előzőt sem, pedig akartam például a sok halevésről írni. Na mindegy. Most sem fogok, mert a képek a notebookomon vannak...

Van viszont valami, amire rátaláltam, és tetszik, így a szorgos hétköznap, a sajgó bal sarkam, és az egyre elhatalmasodó "ágyba hullok mindjárt (de még teregetnem kell és 7 perce van addig hátra)" állapotom ellenére is le akarom írni.

Tegnap találtam ezt a moly.hu-t és tetszik. Még nem regisztráltam - lehet akkor több lehetőséget nyújt -, de tök jó ez a virtuális könyvespolc, ahol az emberek kiteszik, értékelik az általuk olvasott könyveket.

Még a kereséssel és egyéb dolgokkal kutakodom, aztán lehet beállok a molyok közé, bár jó ideje inkább vadmeggymag vagyok. Vagy mégsem? Lehet csak fűszál vagy kalász...

Csokoládé illatú reggel

Reggel van. Az Édes horkolva alszik még, én muffint sütök (meglepi lesz) - nagyon csokoládés, aszalt vörösáfonyás, vaníliás, illatos.
Olyan álmosan nézek ki a fejemből, mintha hajnali öt lenne, pedig hétkor keltem.
Persze már elmosogattam, rendet raktam, törölgettem. Most szemezünk a nyúllal... Ő várja a kekszét én meg a Kedves ébredését.
Odakint ezer ágra süt a nap, kék az ég, igaz fúj a szél erősen. A fejem kóma. Kéne a kávé, de péntek reggelenként McCaféba szokott vinni az életem párja reggelizni, így várok.
Pisla reggel van, fényes pisla, édes, forró vaníliás-csoki illattal...
Indításnak nem is rossz, csak az a kávé kéne... ennyire függő lennék újra?!

1. másmilyen

Még mindig, megint, olykor és sokszor tipródom, kéne-e, merek-e, vágyok-e többet tenni ezen a blogon, mint naplózgatni az életem - random. - Még csak nem is feltétlenül akkor, amikor a legnagyobb és fontosabb élmény ér, vagy megörökíteni vágynék, csak ahogy időm jut, és persze mégis szeretném, hogy itt is legyen. -
Olykor kinyílnék, olykor nagyon nem - csináltam már heppi és depi blogot is, nyitottam, majd csuktam.
De igazán, ha másokat olvasok látom, én is ott időzök el, ahol aki írta, mert nyitni.
Azt hiszem lesz kis változás, lesz néhány adag kevésbé érthető vagy publikusabb, belső én.

Ma este például megmagyarázhatatlan hiszti zizegett bennem. Oktalanul. Az idő szép, a mai tervezett tennivalóim elvégezve, finom vacsora a párommal elfogyasztva és mégis... Villogó képek rabságában néztem bután ki a fejemből egy ideig az ágyról. De nem bírtam - hiába no, elszoktam én a tévézéstől már. Aztán mégis, kiszemeltem egy sorozatot (Viasat - Lépéselőnyben), bepróbáltam. Ajánlották a Sorozatjunkie-n és tényleg egész jó volt! - Eredeti nyelven valószínűleg sokkal jobb. -
De a film után a belső hisztim visszatért, és utáltam hogy megint a gép előtt ülök, semmi más értelmest nem csinálok blabla.
Aztán beírtam a kedvenc túrkálós címszavaim egyikét (Bretagne) blog párosítással a Google-be. Szép estém lett - olvastam hasznosat, bohót, unalmast, értelmetlent, vidámat és semmitmondót. Utaztam kicsit. Aztán elakadtam, Mademoiselle blogján - egyik - , ahonnan könnyes kacajjal búcsúztam végül - a teknős-fejes miatt .
Ilyen volt az estém... és most... kéne fürdeni és aludni, de NEM AKAROK, mert odabent még mindig nennyo valami. - Na ez megint kissé naplós, de mégiscsak másmilyen én - és most "hősiesen" itt is hagyom. -

A Smarni napja

Eljött a nap, a Smarni napja. Ma este a Halas Karcsinál összefutottunk Robi bácsival, és estére lepontosítottuk a nagy Smarni találkozót - bár ő mondta, hogy nem kell most, mert úgyis rövid hétvége van... No de, nem erről volt szó, és nem kell minket tehermentesíteni! Én készültem ám, akkor már rég be volt áztatva a mazsola!
Este hatra mentünk át, minimál felszereléssel (baracklekvár, vaníliás cukor, mazsi), és egy papírra leírt recepttel, hogy ne kelljen jegyzetelni. Kis kerti, hintaágyi himbálózás után nekiláttunk. Bekevertem a hozzávalókat, és hagytuk pihenni a masszát - amíg a tejben megduzzadt a gríz, addig a teraszon beszélgettünk.
Nagyjából fél óra után nekiláttunk - igen, többesszám, mert fiúk is beszálltak kicsit a készítésbe, és persze ott aggódtak, tüsténtkedtek végig.
Aztán amikor elkészült a csemege, együtt falatozunk, és a Kedvessel érdeklődve hallgattuk a jobbnál jobb sztorikat, míg be nem esteledett.

4/7

Kedden mentünk fel reggel, és úgy alakult, hogy csütörtök este már itt aludtunk. Szuper! Ezen a héten 4/7 ittalvós/összes este...
Történt hogy van egy munkám, amihez fontos lenne a nyugalom és egyben legalább 6 óra (többször, de most első fázisig egyszer). No, ezt nem sikerült a céges nyüzsgésben, a 10+ fős szobában kiviteleznem. Szerdán terveztem otthon dolgozni, de végül nem sikerült, és bár megkíséreltem aznap és csütörtökön is elkészíteni ezt a megnemnevezendő dokumentumot, esélyem nem volt. Így aztán megbeszéltem a felettesemmel, hogy pénteken nem az irodában dolgozom.
Még sosem próbáltam meg fókuszált munkát végezni a nyaralóban, de mivel otthon éppen felújítják a házat (hideg-meleg vízcsövek, kazán és még ki tudja mi cserélődik), valamint a felettünk lakó kutya folyamatosan vonyít, amikor a szomszéd nincs otthon, arra gondoltam, megpróbálom - itt legalább nyugalom van.
Reggel majdnem elaludtam, hiába, a hidegben (kb. 12 fok van a házban éjjel) és a jó levegőn tartósabban elnyom a buzgóság, de szerencsére a Kedves szorgalmasan elindult dolgozni, és adott nekem búcsú pusszancsot - én meg mint aki a holdról jött, pislogtam bután fél 9-kor (máskor ilyenkor már indulok befelé, és kész van számos házimunka). Felébredtem.
Élmény volt pizsamában kezdeni a munkát, de később annyira fáztam, hogy megreggeliztem, forró kávét hürböltem és fel is kellett öltözni kicsit jobban.
Minden aggódásom ellenére ment a munka, nem csábított semmi - gondolom egyrészt, mert nem volt itt a párom, másrészt mert már rég szerettem volna ezzel a feladattal haladni.
Így aztán szorgosan püföltem a billentyűket este 6ig, majd roppantul élveztem, hogy gondolataimat lezárva, elhürböltem egy teát, és kiléptem a kertbe, bepakoltam a fényképezőgépet, és a madárcsicsergésben elindultam sétálni... Hű, ezt jó! Bár minden nap nem vágynék erre (szeretem a kollégákat és a közösséget).
Jó örülni a kincset érő perceknek, óráknak, napoknak...

Nem akarok aludni még...

Tudom, hogy holnap korán kelünk, dolgozni megyünk és aludni kéne már, de nyújtanám a perceket, amíg csak lehet...
Persze, álmomban is itt a testem, de szeretnék minél több éber pillanatom itt tölteni; hallgatni a szellőt, a tó fodrozódó vizének csobbanását, alkonyatkor és hajnalban a békák kuruttyolását, a nappal együtt ébredő, fáradhatatlan kakukkot, sőt akár a nyünyük zümmögését is... csak ezt a levegőt szívjam, ezt az életet éljem, ami olyan más, mint ami ott vár "fent" a városban.

Nemfontos Legfontosabbak

Ma egyáltalán NemFontosnak-tűnő LegFontosabb dolgokat csináltunk...

Lustán, lassan, későn ébredtünk. Egyrészt mert a páromnak ez alapból is jól megy, másrészt mert fél kettőig filmet néztem, és így én is tudtam aludni magamhoz képest naggggyon sokáig. Aztán reggelit készítettem, sok zöldfélével és illatos rozskenyérrel. Bújtunk és szerettük egymást, néztük a vizet és a felhőket, lustálkodtunk. Aztán ebédet sütöttem a wokban, majd kütyükézés, autó porszívózás ilyesmi - semmi fontos.
Aztán elmentünk sétálni a délutáni VégreIttVan napsütésben, beültünk az új fagyizóba, bűnöztünk sütivel és hazafelé elnyaltunk egy fagyit is. Estefelé vittünk a Robi bácsinak a tegnapi gulyásból kóstolót, ő pedig elmesélte, hogy képzeljük az éjjel ő hogy megkívánta a smarnit, amit nem evett ezer éve...
Kicsit beszélgettünk a balatoni stégek behelyezésének feltételeiről is, aztán hazajöttünk, hogy még a maradék kis meleget kihasználva olvassunk a teraszon. Bár a Robi bácsinak jövő hét végére ígértem; bizony csinálunk egy jó adag smarnit közösen, végül egy kis adagot csak bekevertem neki a második oldal elolvasása után (fél órát úgyis jó ha áll, aztán meg kisütni ilyen kis adagot csak 10-15 perc).
A tó felől hűvös szél fújt, fáztam, így lejöttem, és cukor híjján akác mézzel láttam neki a daramorzsa készítésnek. Meglepi, "amit ma megtehetsz ne halaszd holnapra" alapon, hiszen csak negyedóra az életből, igazán nem sok a remélt örömért. Kis üvegnyi baracklekvárral a zsebemben és kezemben a még forró, jénaiba tálalt smarnival sétáltunk át a Halas Karcsinál megismert, kedves öreghez, aki elől én elbújtam, a párom pedig mosolyogva adta neki át a lekvárt a daramorzsához. Ő csodálkozva nézett (mert ugye sehol az említett morzsa), és én csak ekkor léptem elő a bokor mögül... Volt nagy öröm, még puszit is kaptam!
Az invitálás ellenére nem időztünk el a láthatóan máris legszivesebben smarnit befaló Robi bácsinál, hanem kisétáltunk a partra, és egymást ölelve megnéztük a naplementét. Csodás volt, ma is, ahogy mélynarancs színben ragyogva szinte behullott a hegyek mögé...
Most már itthon vagyunk, becsuktuk a házikó spalettáit és hárman ülünk a csendben - a párom, a nyuszi és én. Szeretek itt lenni. Jó. Fontos. Kell.
Most megyek vissza olvasni...

Egyszercsak sokan

Annyira rég nem láttam őket, és olyan jó volt találkozni a siófoki piacon szombaton! Mi csak elmentünk a szokásos hétvégi bevásárlásra, igaz nagyobb gonddal készültünk, és cikáztunk a sorok között, hiszen plusz egy napunk volt, ami külön öröm. A csirkésnél tipródtunk éppen, amikor feltűnt, hogy az ablak túloldalán páros lábbal, visongatva ugrál valaki és boldogan mosolyogva kiabál Liliiiiii... Ámulva néztem ki, és szétterült a vigyor az én képemen is és rohanva kerestem az első kijáratot. Két kedves volt-kolléganőm, családja és kisebb baráti köre várt kint, mint kiderült, ők is Zamárdiba jöttek eltölteni a hosszú hétvégét. Iziben fel is vetettük egy bográcsozás ötletét, amit ők szívesen fogadtak, bár kiderült, többen vannak, mint éppen akkor ott... Így alakult, hogy tegnap este kilencen voltunk a kertben, kisebb zsivaj és vidám beszélgetés közben bográcsgulyást készítve. Ettünk-ittunk, csevegtünk, hejj de jó volt!
Még az sem vette el a kedvünk, hogy estére megint előkerültek a nyünyük, mi bizony maradtunk, pedig a szúnyogriasztós füstölőkre fittyet hánytak... Estére lehűlt a levegő és a lények is nyugovóra tértek, így volt alkalmunk a zümmögés nélkül is csacsogni régi szép időkről, jelenről és jövőről, dalolgatni, és iPhone programokra rácsodálkozni, no meg vicceken hasfájásig kacagni.
Szép este volt! Köszi Sors és más ilyenek!