Felhívás - Nefájjonakezem tabletta

Ezúton szeretném kérni, ha van aki tudja hol kapható a Nefájjonakezem tabletta ossza meg velem az információt!
A Kedves szerint van ilyen... csak be kéne kapnom és hopp, máris nem fájna egészen egyszerű mozdulatoktól is a kezem, nem ejteném el rendre a dolgokat és nem állnának olykor görcsbe az ujjaim. És ki tudnám nyitni az ásványvizes üveget is, méghozzá könnyedén!

Kerek a káposzta, csipkés a levele...

Már tegnap próbát tettünk, de még nem volt semmi esemény. Ma viszont semmi nem akadályozhatott meg minket, hogy kimenjünk a Vecsési Káposzta Fesztivál-ra. Bár idén kilencedik alkalommal rendezték meg, mi most voltunk először. Persze az egész a káposztáról szólt, mint zöldség, mint étek, mint dísz, mint szobor... no meg a mulatságról, az ünnepről, az evésről és az ivásról!
Koradélután gurultunk oda, már óriási tömeg és isteni illat fogadott. Sajnos, lábadozásom miatt, tudtam, bár imádom a káposztás ételeket, nem fogok, még kóstolni sem. Lassan andalogtunk a hömpölygő tömegben, nem volt más terv, mint jól érezni magunkat és nézelődni, no meg én vágytam egy mézcsurgatóra, amit több helyen is lehetett kapni, így aggodalomra nem volt okom.

Barátságos volt a hangulat, a nyüzsgésben kedvesen kínálták a kóstolókat, árulták a portékákat, a zártkörű rendezvényeken is jól láthatóan nagyszerűen érezte magát minden meghívott, és az őszi napsütésben sétálva én is remekül éreztem magam - szeretem ha mosolyok közt létezem. Lelkesen fotóztam, szokásomhoz híven lehetőleg tömeg-mentes képeket elkapva (azért teszek fel egy olyat is), így nem tudom visszaadni a "zsúfoltság-érzést", mert ha lehet pont ezt igyekeztem nem megélni.
Több baráttal is összefutottunk a rendezvényen, ittunk közösen némi sört, és a fiúk ettek is egy tálka töltött káposztát nyeglivel. Kíváncsiságomtól hajtva, rögtön igyekeztem kideríteni, hogy is készül a nyegli, pláne fellelkesültem, amikor kiderült, páromnak nagyon ízlik. Bár a minket kiszolgáló srác saját bevallása szerint "nyeglin nőtt fel", fogalma sem volt, miként főzik, akárcsak a mellette álló hölgynek, mindenki azt mondta, "csak a Mama tudja". De ő nem volt sehol.
Így a nyegli receptje titok maradt, még itthon kutakodva utána, a Google is a nyegle keresőszót javasolta helyette... Azért több krumpligombóc receptet gyűjtöttem, megkísérlem majd reprodukálni.
Tetszetős kis fesztivál volt, egyetlen gondom vele, hogy hiába ez a sokadik alkalom, bizony a szemétmennyiség "feldolgozásáról" a szervezők nem gondoskodtak kellően, így például a sörsátorban külön padra hordták az emberek a használt műanyag tányérokat, poharakat és egyebeket. Jobb nem is belegondolni, mi lehetett ott estére. Ez zavart, nem tehetek róla, de nem szeretem ha hulladék vesz körül, és nem csak én vagyok vele így...

Rendszerprobléma

Főtt rizs, vagy krumpli, reszelt alma. Ez most a menü, beteg vagyok.

Már egy hete fájt a gyomrom, és hiába ittam lelkesen a kamilla teát, a dolog leköltözött a hasamba, ahonnan rendre fura hangok jelezték, valami nagyon nincs rendben. És nem is volt...
Hétfőre a lányom is beteg lett (neki egészen más baja van - náthás, torkafáj, lázas), ezért reggel elvittem az orvoshoz, és akkor már jómagamat is megnézettem, már muszáj volt.
Diagnosztizálva lettünk mindketten, és persze ágyba parancsolva - sok pihenés, alvás, nekem diéta. Így most ez a menüm.
Tegnap almát és főtt krumplit ettem, ma almát és főtt rizst. Így egész változatos. A gyógytea, a Bolus adstringens és a probiotikum sokat segít, de még messze nem vagyok százas. Azt mondta a doktornő, hogy lassan vezessem majd vissza a különböző ételeket az étrendembe, utolsó legyen majd a hús (a tervek szerint ezt kicsit hosszabban hanyagolom majd) és a tejtermékek (ezt majd ahogy megkívánom, amúgy sem vagyok nagyfogyasztó), egyelőre semmi vad fűszerezés.
Nem tudom mikor kezdem a visszavezetést, ma még biztosan nem, talán holnap főzök egy zabnyákot és kis mézzel megeszem, nasinak. Aztán gondoltam majd gyümölcsökkel és párolt zöldségekkel haladok. Mint a csememőknél, például a répa, a sütőtök jó ötletnek tűnik.

Gyónás

Azt írtam, nem dorbézoltam... pedig de.
Bevallom, gyónok.
Nem tudtam a Müllerben ellenállni ennek a tányéralátétnek. Hozzátartozik, a párom malac-mániás, imádja a röfiket, és minden vágya, hogy egyszer házikedvencként is legyen egy kis turcsiorrúnk.
Így belátható, a vasárnapi rántotta ennél méltóbb "alapokra" nem is kerülhetne.

Szellőlányom

Néha látom. Olyan mint a pillangó, reggel elrebben, éjjel fényre száll, néha lepihen - valahol. Van hogy hazatalál.
Ma reggel korán keltem, pogácsát készítettem "hajnal" hatkor. Ő neszezett a szobájában, álmosan építette fel magát a napra. Éppencsak átlibbent a konyhán, térültem-fordultam -láttam, szájában forrón tűnik el a sós csemege, még alig ehető, de ő mindenbe belefalatozik... Indult már.
Sebtiben sütőpapírból rögtönöztem csomagot és zacskóba tettem az első tepsinyi pogit. Sietve nyújtottam, késésben volt így is - mosolygott, vitte, valamikor meg is írta. Örült, örülök.
Felnő lassan... szellőlány.

Nyuszi pocakszőr-eltávolítás

Ma megkaptam a párom telefonjáról a képeket... Ilyen volt, amikor az ultrahangos vizsgálat előtt a beteg Dodzsem pocikájáról nyírták a szőrt.
Édes kis maszat, ahogy már írtam, jól van.

Egy átlagos szombat

Gondoltam leírom magamnak, emléknek, milyen is egy átlagos őszi szombatom (minden 2. hét egyelőre, egyik hétvége Budapest, másik Zamárdi). A tegnapi is csaknem teljesen tipikus volt, ezért "alkalmas" erre a célra.
Reggel felébredtem, 6-7 körül, ahogy szoktam hétköznap is, sajnos nincs olyan belső órám, ami alkalmas követni azt hogy hétvége van. Ilyenkor behozom a nyuszit, aki rohan a bilikéjébe, és csak dolgavégeztével kezd el reggelizni, majd hanyatt dobja magát, lustálkodik. Ezt mindig megnézem, imádom ahogy a hófehér pocak az ég felé néz és ha túl jól sikerül a vetődés, akkor Dodó vadul kalimpál a kis lábaival, próbál biztonságosabb pózba fordulni...
Beloggolok a Facebook-ra, ott elmolyolgatok, közben mellettem a papír, írogatom mit kéne vásárolni a piacon és utána a boltban. Persze teljesen nem vagyok magamnál, ezért megeszek egy joghurtot (általában Activia-t), amibe 2-3 teáskanál zabpelyhet, vagy bio tönkölypelyhet teszek. Az applikációk közül egy kertészkedős és egy étterem menedzselős játékkal szoktam játszani, ezekkel akár 20 percet is eltöltök - persze úgy, hogy közben kávézunk (azért a többes szám, mert a nyuszi ilyenkor kekszet kap, bár amióta beteg volt, nem eszi meg, de akkor is követeli a jussát - a hagyomány az hagyomány. Mondjuk tegnap megette, mert felbontottam az egyik francia kekszet, ami frissen isteni, vékony tésztájú, ropogós és azt nagyon kedveli (azért nem fogok érte kiutazni neki újra Nizzába).
Ezután kis házimunka jön (közben mindig velem a bevásárló cetli), mosogatás stb. Mire a kedves is felébred és kilát a fejéből, közeleg a 9-10 óra.
Tegnap reggel a szikkadt kenyérből bundás kenyér készült reggelire, amit egy-egy pohár tejjel fogyasztottunk el.

Ezután kimentünk a piacra, ahol a megszokott árusoknál vásárolunk - megvan ahol almát veszünk (csak almát árulnak, kézzel szedik, finom, illatos, gondos kezek rakják ládába), ahol a friss petrezselymet (általában idős néniknél, akik tuti nem permeteznek), megint máshol a savanyúságot, zöldséget stb. Tegnap ezek kerültek a "kosárba": 1/2 kg szilva, 1 kis fej karfiol, 1/2 kg vajbab, 5 csomag petrezselyem, 2 kg édes alma, 1 közepes fej brokkoli, 1 kg színes paprika, 1 kg illatos paradicsom, 3 fürt szőlő, 5 szál sárgarépa, 2 csomag újhagyma, 1 formás sütőtök, 1csomag erős paprika, a nagyikámnak egy kisebb, házi májas hurka, és 1 pár pikáns szárazkolbász - amiből végül megvettük a párt, hogy vihessek a Mamónak és Apunak is.
Nehezen, de lemondtam a gombáról, a gusztán kínált padlizsánokról és zsenge cukkinikről is.
Mindezt elcipeltük a kocsihoz, majd végül visszamentük a kifőzdéhez, ahol megvettem a fiamnak a "szertartásos" rántott sajtot, sőt ezen a héten itt, a piacon szereztük be Apunak a szénsavmentes Balfit is. (Kéthetente viszek neki 2-3 kartonnal, rendkívül jó hatású az emésztésére, ezért naponta egy üveggel meg kell igyon.)
Mindent hazavittünk, gyermeknek kikészítettem a kaját az asztalra, majd indultunk is vásárolni. Némi tipródás után a Ferihegy Bevásárlóközpontot céloztuk meg, mert ott van többek között Müller, Lidl és Fressnapf is.
Odafelé tankoltunk (ezt utálom, nekem nagy segítség hogy a párom intézi), és vettem újságot (most éppen Nők lapját és Lakáskultúrát).

Az üzletekben aztán beszerztünk minden további fontosságot az élethez - szénát, nyúlalmot, magot, élelmiszereket, ilatszereket stb.
Most semmi dorbézolást nem követtem el - ami extrát vettem, azt a Mamónak szántam, mert tegnap volt Mária nap, és visszafelé hozzá mentünk névnapi köszöntésre.
Persze előbb megálltunk egy virágboltnál és nagy csokor (inkább tavaszi hangulatú, vidám, világossárga-kék) virágot vettünk neki. Meg is hatódott a kis drágám, hüppögve puszilgatta a párom és engem is...
Anyunak is küldtem sms-est, őt már köszöntöttük még az én névnapomon, bár a neves napra borítékban hagytam neki (illatos, provance-i főzött szappant, amit még Nizzában vettem).
A kutyus, Roni is örült nekünk (bohókás kis bolognese), bár kevésbé volt boldog a kapott rágcsával, amit a Fressnapfban vettem neki, sokkal lelkesebben falta be a grillcsirke csontokat, amit félreraktam neki hétközben. A végén a kutyacsemegének szánt rúddal a szájában, vigyorral a pofiján mászkált közöttünk, pont úgy nézett ki, mintha szivarozna.

Ezután hazamentünk, ahol aztán akadt tennivaló bőven. Elsőként elindítottam egy mosást, leszedtem és "kiosztottam" a ruhákat (mindenkiét beraktam a szobájába, a gyerekektől elvárom hogy pakolják el a sajátjukat - persze jobban örülnék ha le is szednék maguknak, ami olykor meg is történik). Ezután nekiláttam a hűtőtakarításnak, mert péntek este sikerült kinyomozni, mi okozza a szagot, ami belőle áradt - szóval még a névnapi meglepetésem óta bent felejtett túró miatt kellett ismét fertőtleníteni az egészet. Szépen kipakoltam az egészet, átmostam, kicsit selejteztem és optimalizáltam a helyet, majd bepakoltam az aznap vásárolt termékeket is. Szerencsére befért minden!
Ezután vajbab levest főztem, feltakarítottam a konyhát, pakolásztam, teregettem. Közben végig velem volt a notebook a konyhában, így például amíg kávéztam, leültem kicsit.


Ezután felhívtam Aput, hogy melyik nap menjek, abban maradtunk aznap, így kaptam a fiam és átmentünk édesapámhoz. Vittük magunkkal a heti gyűjtött szelektív hulladékot is. Apunál elbeszélgettünk mindenféléről, leginkább hallgattuk őt, kértem tőle kölcsön néhány Chopin lemezt, majd tőle is elhoztuk az összegyűlt flakonokat. Hazafelé megálltunk és kidobtunk mindent a "helyére".
Itthon aztán vacsoráztam a kedvessel, majd a gép elé kotlottam, játszottam kb. egy órát. Aztán elfáradtam, úgy gondoltam lefekszek és nézek egy filmet (ez ritkaság számba megy nálam). Így is lett, egy gyors zuhany után megnéztem Sydney Pollack A tolmács című filmjét, Nicole Kidman és Sean Penn főszereplésével. Igazán nem hidaltam le tőle, de nem volt rossz - ezt az is mutatja, hogy nem aludtam el (bár ez betudható a párom klikkelgetésének is - valamilyen gépet telepített, konfigurált egész este, éjfélig). A film után, amíg a párom is lefürdött, passziánszoztam a pda-mon, és utána a vállára kucorodva aludtam mint a bunda, ma reggelig.
(Ha tudnám hogy kell ezt a hosszú posztot aloldalra törtelni, megtenném, de nem tudom. Aki tudja, hogy kell, kérem írja meg. :D)

Bor, mulatság, ünnep

Nem szoktunk ilyet csinálni. Eddig. Jellemzően hétköznap dolgozunk, este hazamegyünk, előtte esetleg vásárolni. Olykor (évente 1-2 alkalommal) moziba. Nem jó ez így, tudom én, de ha így is este 8 mire hazakeveredünk, bevallom, nem sok kedvem van olyankor már máshova menni.
Na jó, nem feledem, a kedves viszonylag gyakran elvisz vacsorázni, hogy ne zombizódjak be...
Ám megkezdődtek azok a változások, amit szinte magamat meggyőzve írok le itt újra és újra. Így aztán ezen a héten csütörtök estére szerveztem programot, méghozzá nem is akármit!

Elég sok borfesztiválra járunk mostanában, de ez általában a Balaton környéki rendezvényekre korlátozódik. Most azonban, amikor megláttam a Budapesti Nemzetközi Bor- és Pezsgőfesztivál hirdetését, vágytam oda is.
Így aztán, bár már 18. alkalommal rendezik meg, mi idén először kerestük fel a Budai Vár teraszait. Ráadásul hétköznap este! Tegnap... bizony!
És szuper volt! Persze a töredékét sem tudtuk megkósolni a temérdek bor különlegességnek, és így is széles jó kedvvel tértünk haza.
Ennyi mosolygó, kedvesen beszélgető embert együtt rég láttam - egészen más volt, mint a tóparti borfesztiválok (talán a belépődíj miatt). Az egész rendezvény színvonala igényes, jó ott lenni és a részévé válni a forgatagnak, elegáns üvegpohárral sétálgatva, benne a mennyei nedüvel.
Számomra új volt a Csík zenekar is (szégyen vagy nem). Az élménytől jólesően borzongva hallgattam, hogyan csendül fel e profi magyar zenészek különleges "tálalásában", Lovasi András közreműködésével például a Tankcsapda egyik slágere. El is akardtunk a koncert-téren, és a finom falatokkal megpakolt tányérjainkkal, letáboroztunk az egyik padnál. Falatozgatva, iszogatva, nótákat hallgatva mulattuk hosszan az időt, és valami fantasztikusan jó volt!
Éjfél után tértünk haza, és még ma is büszkén viseltem a tegnapi karszalagot, ami mosolyt csalt az arcomra, ahányszor csak ránéztem - egész napra feltöltött energiával az élményt, amit remélem jövőre (vagy tán még ezen a hétvégén újra) ismét megtapasztalhatok.

Hímzés...

Újra egyre többet foglalkoztat a gondolat, hogy kéne valamit kézimunkázni késő őszre, télire. Tavaly a horgolás ötlött fel bennem, de lekéstem a karácsonyt, aztán már kevésbé voltak aktuálisak a hópehely ajándékok... Nyáron próbálkoztam a festéssel, és egy ideje (igazán évek óta) koketálok a keresztszemes hímzéssel is. Nemrég találtam rá Eszter kézimunka blogjára, ahol amikor megláttam ezt a csodás alkotást, a kelta őszidézőt, akkor teljesen oda meg vissza voltam, akár azonnal elkezdtem volna tanulni.
Csak hát volt nekem egy ifjúkorom, amikor mindenféle kézműves dolgokkal töltöttem az időt - makramé, gyöngyfűzés-szövés, tűzzománc, papírszobrászat, agyagozás, gyúrmázás stb., és az egyik megélhetési forrásom is volt, hosszú évekig. Ennek, sok görnyedés okán, nyaki meszesedés lett a "hozománya", így a mai napig nem tudok tartósan lehajolni, majd feltekinteni, mert elfeketedik minden, majd szédülök.
Tartok tőle, a hímzéshez szükséges fejtartás is hasonló hatású lenne.
Van ennek vajon olyan módja, ahogy nem kell a fejet lehajtani, de a levegőben se kell emelni a készülő művet? (Mert az meg a krónikus gyulladásban lévő kezemmel nem menne.)
Emlékszem általános iskola 5. osztályában hímző szakkörbe jártam. Szerettem. Szeretném?

A felhők mögött mindig...

No de nem nyavalygok (ne lást előző poszt). Nincs miért, csiss! A felhők mögött mindig ott ragyog a nap. Pont és pont.

Inkább leírom, sőt megmutatom (!), hogy az ehavi Otthon magazint lapozgatva milyen mókás egérre és alátétre figyeltem fel.
Utána is néztem iziben, kiderült sokkal több féle kapható, de a Pylones palettájáról mégiscsak ez a katicás maradt a kedvencem.
Ki is nyomoztam, hogy itthon a badaboom-nál (big bádá bumm!) kapható. Már csak idő kéne, amikor benézek hozzájuk, hátha megkísért a cyber bug verzió... (vagy valami más). De valamelyik mindenképpen a kütyükémhez kell kötődjön... Egyértelműen tudom, ez kell nekem. Ugyehogyugye?

Peremvidék

Vajon hol a határ? Ha nem dolgozok, amennyit csak bírok, akkor nem tudok nyugodtan aludni, mert úgy érzem feleannyit sem tettem meg, mint amennyit kéne. Ha viszont minden nap túlórázok és borulásig dolgozok, a családom működtetése akadozik, és persze rettenetesen elfáradok. A hétvége elrohan, akár punnyadok, akár aktívan pihenek, akár az elmaradt házimunkákat pótolom. Mindeközben rohan az idő (akár a slágerben), és eltelik az életem, rengeteg számomra fontos, sőt még fontosabb, felismert érték hátramarad - talán olyan koromra, amit meg sem élek.
Hol van a határ, amit már nem szabad átlépni? Amikor már fontosabb az én, mint a mi, a te és a mindenki más? Vajon én teremtem a parákat magamnak, vagy tényleg zuhan rám a világ? ...és ilyenkor egészen pici vagyok, sokkal kisebb, mint aminek akkor érzem magam, mikor a tekintetem a csillagos égre emelem. Mert az legalább igazi érték, lépték, mérce. Nekem. Bennem.

Akkor hol a határ ezen a peremvidéken, amin járok? Vajon átléptem már?

Nesz az éjben

Úgy érzem túl gyorsan telik, pereg az élet.
A sors sokat segít, olykor lök, máskor ringat, ám mégiscsak jobb ha felfogom, az álmaimért tennem kell, nem elég várni megvalósulásukat.
Itt az idő, hogy a tettek mezejére lépjek, eljött számomra a változás ideje, amivel szembe kell néznem és nem tépelődni tovább új célokat keresve, hanem tenni érte.

Vajon egy új időszak hajnala, mindig egy másik alkonya? Nem hinném...
Ébredjetek sárkányok, érkezem, akarom mondani, érkezzünk.
Dúdoljunk ősi dallamokat a szélbe!

Jelentem jól vagyunk!

A nyuszi és a gazdi jól van! A "kicsi lény"- ahogy a párom nevezi - rosszcsont, azóta is szabadon alszik éjjel, ha itthon vagyunk (nincs szívünk bezárni). Nagy csibész, reggel füleit dobálva huncutkodik, várja a csokor petrezselymét, sőt a gőzölgő kávémhoz a kekszet is, bár nem eszi meg - de ami jár, az jár!
Izgatottan várom, milyen lesz idén ősszel a nyúl-divat, már javában cseréli a szőrét, minden reggel találok lehullot "rojtokat".
Szeretem várni, milyen lesz a frizurája a következő szezonban, vajon csak kicsit kócos, vagy éppen hippis, ne adj isten oroszlánfiús.
A beillesztett képen látható frufru volt a kedvencem, 5 éve várok hogy újra ilyen legyen neki... hátha.

Hold és fellegek

Tegnap láttam az egyik legszebb holdas éjt. Olyan volt, mintha egy másik világban lennék, megint éreztem milyen apró vagyok, és mennyi mindent nem tudok.
Vágyom, hogy ennek az éjnek itt nyoma maradjon, ezért felteszek két képet, amit az este fotóztam, mégha nem is adja tökéletesen vissza az élményt, de legalább közelíti... (érdemes kinagyítani)

Nizzai útinapló - 2009.07.18.

És eljött az utolsó, teljes egészében a francia riviérán töltött napunk felidézése is. Ezen a szombaton úgy döntöttünk, hogy a ligne d'azur kisbuszával megyünk le a városba, és akkor nem lesz gond a parkolással, valahogy meg csak sikerül időben hazaérni, elérni a megfelelő csatlakozásokat...

Ezt a párom is nagyon élvezte, hiszen itthon kétévente egyszer ha hajlandó tömegközlekedni, azt is mindig megbánja. Nos, most kifejezetten pezsgett az apró busz hátsó ülésén - naná, utazva, nem a vezetésre figyelve sokkal több dolgot lehet felfedezni.
Alig fél óra alatt le is értünk a belvároshoz, és első utunk a virágpiacra vezetett, ahol boldogan vetettük magunkat a forgatagba!

Persze elsőként szertartásos, szombati, piaci reggelinket költöttük el - ezúttal helyben készülő szendvicset vettünk; a friss, ropogós bagettben illatos vaj, sonkaszeletek, francia sajtok (camambert is!), saláta, paradicsom és majonéz illette magát. Mennyei volt!

A piacok iránti rajongásom gyerekkoromig nyúlik vissza, de csak felnőttként kezdtem el már nem csak a móka vagy a pocak megtömése, no meg a bevásárlás kedvéért, minden utazásom során - ha tehettem - kijárni a helyi vásárokra. Sokat meg lehet itt tudni, sőt, inkább érezni arról, hogy élnek, milyenek ott az emberek, és egészen más a légkör is. No meg a portékák értéke össze sem mérhető egy személytelen nagyáruház termékeivel! Ha tehetem, mindig piacról választok ajándékot az itthon maradt szeretteimnek.

Arcunkon ragyogó mosollyal barangoltunk a sorok között, megcsodáltunk mindent újra és újra -a fűszereket, a temérdek féle olajbogyót, a kézműves sajtokat, húsféléket, a gusztusos zöldségeket és gyümölcsöket, külön átböngésztük a bio-piacot, no és persze többször is a virágokat.
Szembetűnő volt, hogy a rengeteg zöldséges stand mellett egyetlen helyen lehetett kapni húsfélét, sonkákat és füstölt árut, akadt néhány pékárút kínáló stand, és két sajtos (talán ők voltak a legnépszerűbbek), de a többi, több tucatnyi eladó mind zöldséget, gyümölcsöt vagy provance-i különlegességeket árult.

A fél napot szerintem a piacon töltöttük, ezután indultunk az óvárosba, ahol felfedeztünk egy utcai könyvvásárt is (inkább antikvárium-piacot), ismét betértünk a kedvenc kávézónkba, bekukkantottunk rengeteg kis boltba (több helyen rám szóltak, hogy nem szabad fényképezni), képeslapokat vadásztunk, fagyiztunk, soccát kóstoltunk és bebarangoltuk Nizza legszebb helyeitt. A lábam már eléggé kivolt, így mire visszamentünk abba a parkba, ahol éppen zajlott a petánk Európa bajnokság, muszáj volt pihennem - egy árnyas padon üldögéltem, figyeltem a forgatagot, az embereket, míg a párom elment figyelni a versenyeket.

Amikor kicsit összeszedtem magam, együtt is figyeltük egy ideig ezt a különleges sportot. Igazán érdekes nézni is, nem is szólva arról, hogy már St.Tropez óta próbáltuk kifigyelni a szabályokat, több-kevesebb sikerrel és ez végtelenül szórakoztató, naphosszat tudnánk ezt tenni!
Ezután még sétáltunk a környéken, figyeltük a jazz fesztivál színes, zenés forgatagát, majd elindultunk megkeresni a megfelelő buszjáratot, hogy még időben elcsípjük az utolsó buszt a La Gaudeba. Kis kavarodással, de szerencsére sikerült.
A faluban még be akartunk térni egy búcsúvacsorára a helyi étterembe, ahol első nap végigettük a menüt, de rendezvény miatt meghiúsult a tervünk, így végül a helyi boltban vásároltunk be mindenféle csemegét, és a nyugovóra térő völgyet csodálva költöttük el ünnepi vacsoránkat a szobánkhoz tartozó apró erkélyen és cseppet sem bántuk, hogy végül így alakult.

Beatrix napi reggeli

Nevem napján, éppen egy hete, ez a látvány várt a konyhában... ünnepi reggeli, ínyencségekkel - többek között a lányom által készített croissanttal és körözöttel.
Mmmm, fini volt és nagy örömet okozott!