B.Ú.É.K.!

Karácsonyi teríték

Írnék is meg nem is, pedig volna mit... csak hát annyi minden történik, annyi pótolni való van a családban és végre nem loholás, rohanás, hanem ölelés, szeretet, örömokozás tölti be a mindennapokat. Ünnep.

Ma Anyuciéknál is voltunk, így estére elmondhatom, immáron minden köszöntésen túl vagyunk, s 2009. január végén lesz a következő nagy családi ünnep... (Amikor is a "kicsi" lányom 20 éves lesz.)

Ez itt az egyik legkedvesebb - nem személyeket ábrázoló - képem az idei karácsonyról. Most a szokásosnál több energiát fektettem arra, hogy az asztalunk méltó éke legyen az ünnepnek. A beszerzett futó, az alátétek, a szalvéta, az apró bigyókák lehintve... mmmMmmm... jól esett a szemnek.
Érdemes vele foglalkozni. A jövőben már erre is gondot fordítok és azt hiszem nem "csak" Karácsonykor.

Békés, boldog Karácsonyt!

Most picit nem...

Valahogy nincs most érkezésem írni. Pedig történik velem mindenféle (majd igyekszem pótolni is), de mire odajutok, hogy a popómra csüccsenhetek, legkevésbé a blog írása jár az eszemben.
Van ilyen, tudom én. Biztos "érkezem" nemsokára, de most rohannom kell, még van néhány ajándék ami hiányzik...

Fészekrakós reggel...

Imádom ezt a kis büdöst, de komolyan. Már gyerekkorom óta rajongok ezekért a pompom farkú rágcsálókért, de együtt élni egy nyuszival, megosztani vele az otthonom, nózit mozgatva szuszogni vele, és rácsodálkozni a kis ösztönlényre, majd a meglepően okos, alkalmazkodó és kommunikáló nyúl hölgyre, és nem tagadom, a hisztis fúriára is - csodálatos élmény.


Tegnap reggel családunk szeme fénye nagy munkában volt (vélhetően éjszaka is, de most kivételesen bár felébredtem a hangokra, nem látogattam őt meg a konyhai hálófülkéjében). Még magamhoz sem térve kibotorkáltam mosakodni, és persze első gondolatom és dolgom ő volt - reggeli kikészítése, ajtó kinyitása. A már leírt módon Dodó be is haladt a ketrecébe, de amint a pocak elsősegély megvolt, nagy munkába kezdett. Mire visszaértem a szobába, a kis pofija már tele volt szénával, és éppen nagy gonddal próbált még egy-egy jól megválasztott szálat a kupac mellé szuszakolni.
Ilyenkor apró kis makogó hanggal dolgozik - szuszog, válogat, kapirgál - imádnivaló. (Nem is tettem semmi mást, mint ámulva figyeltem a bunnimat és előkaptam egy fényképezőgépet, remélve, hogy nem hagyja abba a tevékenységét.)
Általában ha betelt a pofi, tétova pakolászási kísérlet jön, majd végül a mini-kazal ledobása és feledése.


Ám most nem ez történt. A Kócfej kitalálta, hogy ő bizony új fészkének színhelyéül a mi ágyunk alatt rejtőző sarkot választja. Elszántan meg is indult volna, én viszont pont ilyen elszántan, egy takarót kitárva akadályoztam a nevezett helyszín megközelítését. A felém döcögő, telipofájú nyúl látványa persze majd elolvasztott, de mivel amúgy is négy keresztes allergiám van a fűfélékre, semmiképpen nem hagyhattam, hogy pont az én párnám alatti területre hurcolja leendő fészkének elemeit.
Kicsit szemeztünk, végül a szénaszálak egy része a padlóra, majd a szőnyegre hullt... Dodó pedig dohogva visszaugrott a ketrecébe.

Kicsit korai (vagy késői?) ez az építkezés - mondtam a hölgyeménynek, aki némiképpen megnyugodva (vagy éppen rólam tudomást sem véve - azaz duzzogva?) oldalra vetette magát, hófehér, gömbölyű pocakot meresztve az égre (pontosabban a plafonra). Beájult fejével már nem vett tudomást rólam, inkább megpróbált aludni - amit persze a hamarosan érkező kávé és keksz kombó miatt félbeszakított.
Azt hiszem nem sokat pihenhetett az éjjel az én édes kicsi építkezőm...

Advent - Vörösmarty tér

Tegnap szabin voltam, hogy legyen időm kicsit a Karácsonyra készülni, ajándékokat vásárolni, a nem túl nagy tömegben. Kedvesem meglepett, és velem maradt, bevállalva azt a gyötrelmet is, hogy metróra száll, és beutazik velem a Vörösmarty térre, ahova már évek óta készülök.
Hú, nem bántam meg, hogy bementünk. Ha nem is teljes még az ajándékok tára, de a hangulatom sokkal jobb és nagyon kellemesen csalódtam...
Remélem a képek magukért beszélnek, mert rohannom kell dolgozni... :)

Csütörtöki vizsga

Nem igazán friss történet ez, de elég ziza hetem volt, ezért nem tudtam mesélni, estére a szemem már nem nagyon bírta a monitort, ha mégis elé ültem, akkor inkább filmet néztem...

Pedig nagy nap volt nekünk a csütörtök, mert a Dönci (most éppen így nevezzük az autóm) számra eljött a vizsgázási idő, így aznap reggel vizsgaállomásra vittük az én kis "jól lakott óvodás fejű" autóm. Előző nap szépen megmosakodtunk, kis átvizsgálás is történt, majd reggel igyekeztünk a félelmetes helyszínre...


Egészen érdekes időpontra kellett menni (9:10), pontosságot reméltem. Persze jó magyar szokás szerint itt is csak úgy gurultak be a portekciósok, míg minket a kapu elé zavartak, amíg nem jelentkeztünk be, és a papírt nem pecsételték le a portán, holott hét autó állt előttünk már az érkezéskor (9:00), és a hivatalos dolgokat szépen intézhettem volna, amíg állunk a sorban (ami meg sem mozdult a 20 perces ügymeneti szünet miatt).
Mire végeztem, persze már újabb autók kerültek elénk, így 9:10 perckor éppen tizedikként vártuk, hogy sorra kerüljünk. Mondanom sem kell, életem párjának a fontoskodó portás és a szabályok sorozatos megszegése enyhén szólva felborzolta az idegeit, tartottam tőle, hogy ordibálás lesz... Kértem, legalább az autóm sikeres átjutását várja meg, nehogy ne kapjuk meg a papírokat.
Szerencsére, mire bejutottunk a csarnokba (1 órás késéssel), már lecsillapodott. Ő kezelte az autót, én a kijelölt helyen vártam, és szeretettel néztem a csillogó-villogó, mikulás sapis tütümet, hallgattam a drága kis dörmönc hangját és hömpis lettem. Szeretem ezt az autót!

A sikeres vizsga után mind a hárman boldogan robogtunk tova (a munkába), a Kedvest megvendégeltem a közeli, nemrég nyílt, ezért igen csinos Meckiben egy tojásos menüre, amit nagyon szeret. Így már teljes volt a boldogság és béke, mi pedig újabb élménnyekkel, no meg egy friss forgalmit érvényesítő matricával lettünk gazdagabbak.

Szemtehermentesítés

Tegnap este elmentünk az optikushoz. Egy ideje már zavar, hogy esténként nem látok jól (nem, nem a szürkületben, hanem egyáltalán), a szemem szinte sokkot kap a fényektől, és a sötétben mindig aggódom, nem fogom észrevenni, ha elém lép egy gyalogos. Mert ők ugye nem csak (sőt!) a zebrán közlekednek, ahol mindig lassítok, és ha tehetem (nem robog ezerrel a s***emben valaki) meg is állok.

Bejelentkeztünk hát a múlt héten a nemrég felfedezett optikai szalonba, ahol rendszeresen szemész orvos nézi meg a szemüvegre várókat. Sokkal kevesebbet kell várni az időpontra, mint az sztk-ban (ahol a felírt recepttel talán ha 500 Ft spórolható), és pontos érkezéskor azonnal foglalkoznak is velünk.

Elmondtam a doktornőnek a panaszaimat, elmesélve a napjaimat (mennyit töltök monitor előtt), így megtudhattam, nem is csoda ha estére a szemem sokkot kap. Az általa javasolt, mindössze -0.5-es szemüveg (ezt írták fel még húsz éve is, csak akkor állandóan fájt a fejem, ha hordtam), melybe különleges lencsét tesznek majd, ha egész nap hordom, remélhetőleg sokat fog segíteni. Így legyen. Keddre készen is lesz, és kezdhetem viselni. Sokat várok tőle, enyhülést. Persze ha nem napi 10+ órát töltenék a monitor előtt, minden bizonnyal az is jót tenne. Ez azonban egyelőre tartósan nem megy.

Bevallom...

...nem horgoltam a hétvégén, így aztán csak bűvölöm nap, mint nap a fonalat.
Ámde kimozdultunk! Ahogy szoktunk - első a piac! Aztán Apuhoz átugrottunk, mert ő igazi Mikulás, mert Mikós, tehát névnapja volt. Felköszöntöttük, majd barátlátogatást tartottunk.
Este pedig végigautóztunk az alagútban, a Lánchídon keresztül, az Andrássy úton át, és a körúton is túl... csodálva a kivilágított várost.
Vasárnap pedig a Kedves délig aludt, aztán könyvesboltban voltunk, majd pizzával molyoltam és fetás pingvineket gyártottam. Igazán ma reggel lett volna jó, ha vasárnap van (vagy még egy pihenőnap). De nem volt. Így maradt a melo. Sebaj, már csak 9 nap és jön a téli pihenés, sok öröm okozással - szeretem.

Megérkezett reggel a pirosba öltözött csokihozó

Gombóc Artúr ma boldog lehet. Remélem annyi csokit kap, amennyivel a pocakjában elégedetten dől majd hátra!

Bizony, itt a nagy, hivatalos, édességfaló nap, megjött a Mikulás!
Én már áttértem ilyenkor a szerény mennyiségű, de minőségi (semmi kakaós massza!) csokoládé ajándékozásra, de azt gondolom az apróságokat még mással is meglepik ilyenkor a lelkes szülők (én is ezt tettem annak idején).

Kerestem, néhány jópofa mikulásos dolgot, hátha valakinek még hasznos.

Minden Mikulás-os:
...mesék
...hajtogatás
...gyertya készítés
...alkalmi szalvéta
...horgolt fej
...szelet (sütemény)
...hátizsák

Mindenkinek szép, mosolygós napot!

Reggelek

Szeretem a reggeleket. Mert ahogy a Hookban Tinkerbell is mondja, létezik egy világ álom és ébrenlét határán - és tényleg. Vannak olyan reggelek, amikor ott az átlagos pillanatoknál több időt lehet eltölteni... Kicsit itt, kicsit ott... Az álmot nem választhatom meg, de mindenki tudja milyen az, amikor nincs kedve felébredni, még benne él, amit álmodott és olyan jóóóó... Az ébredésben szerencsés vagyok, hisz Kedves mellett, meleg otthonban, puha takaró alatt, ölelésben, nyugalomban ébredek.

Végül szinte mindig én kelek fel előbb, életem párja pedig befészkeli magát a meleg helyemre és ha teheti, visszaszunnyad kicsit. Nekem első a nyuszi, akinek kikészítem a reggelijét, és mielőtt a mosdóba mennék, őt kiengedem, hogy hősiesen és bátran megtegye az előszobában azt a félelmetes utat, ami a tálkájáig vezet. Imádom, ahogy óvakodik (néha meglesem)!
Kitotyog az első ajtóig, óvatosan a kanyarba bajuszozik (szinte a bajuszkáival néz, nem hisz a szemének), a fülek radarként figyelnek minden neszre. Mint a riadt őz, úgy les a sarkon, latolgatja, merjen-e elindulni... majd egyszercsak rászánja magát, megindul, és óriási sebességgel, picit felcsapott sarokkal végigvágtat a szőnyegecskéjéig. Leül, a ketrecajtó előtt megpihen, majd behuppan, beül a sarokba és falatozni kezd, boldogan ropogtatva a magokat. Tündér!
Ezután hozom be a zabpelyhes joghurtom, molyolok kicsit a gépen, és már egy ideje nem kapcsolom be a tévét, inkább a "csöndben" (a nyuszi ropogtatásától eltekintve) ébredezem, nyugalom van. Utána a menetrend picit változó... de hamarosan érkezik a párom által szertartásosan készített kávé, mellette a nyuszinak egy keksz. Ő itt is sorakozik ilyenkor már mellettem - hiszen a fülével kiradarozta már, ismeri a kávékészítés minden hangját - két lábon totyorog, les fel rám, türelmetlen és mohó, olykor ránk is röfög... "Végre már!"... majd a megszerzett falattal száguld a szőnyege legbiztonságosabb sarkába, és mennyei mannaként fogyasztja el. Ezután elterül elégedetten, és hátranyújtott lábakkal, kócos fejjel szemléli, ahogy mi lassan készülődünk.

Mikor közeleg a távozás ideje, őfensége befekszik a ketrecébe, és szinte morcosan néz - "Menjetek már, aludnék...!".
És mi megyünk, én pedig belül mosolygok. Szeretem a reggeleket.

Mai vegyes...

Ma itthon dolgoztam. Pocsékul kezdődött a reggel, fizikailag elég romos voltam, gigantikus fejfájással - tulajdonképpen szívesen nyüszögtem volna egy sötét (nagyon sötét) sarokban. Mázlim, hogy legalább kérhettem, itthon dolgozzak, így a kollégák zajait nem kellett kalapcsolásként megélni a kobakomban (mondjuk azért itt volt velem a szomszéd kutya vonyítása).
Végülis egész hatékony napot tudhatok magam mögött, bizonyos feladatokhoz kell ez a nyugalom, sokkal jobban haladtam, még a szűnni nem akaró fejfájással is (remélem a front és nem megint a vashiányom az oka).
Ha nem látogatok el most este Dreaming blogjához, még egész jó nap is lehetett volna, de így... Fájó sebeket tépett fel bennem is ez a diagnózis. Nagyon drukkolok neki, mert tudom...

...az a lényeg, hogy soha ne add fel a reményt!

Tervek, és tettek mezején

Tegnap sikeresen "átöltöztem", örülök neki, hogy végül segítség nélkül is megfejtettem a módját (valóban nem nagy ördöngösség).
Nem tudom meddig marad a blog az új ruciban, de legalább megvan a "hogyan" cseréljük le bőrünket dolog.
Jó lenne nyárig elkészíteni a saját arculatot, meglátom eljutok-e odáig, szerencsére a fejemben kész van!


Azért már van ahol a tettek mezejére léptem ám!
Szombaton vettem fonalat és horgolótűt.

... Érdekes, nem emlékszem hova tűnt késő kamasz korom felhalmozott kötő- és horgolótű készlete, így aztán újat kellett beszereznem...

Már egy ideje forgatom a buksimban, jó lenne újra valamilyen kézimunkával próbálkozni. A keresztszemes hímzés is izgatott, de végül a horgolás mellett döntöttem, legalábbis egy "kiruccanás" erejéig.
Azt tervezem, néhány hópelyhet készítek, aztán majd meglátom... A mintákat már megtaláltam, terveim szerint ezen a hétvégén megkísérlem az első pelyhet is - azt gondolom jobb ezt természetes fényben csinálni, nem este hétkor, sötétben, amikor hazaérek.

...Remélem nem vagyok reménytelen, a drága Mamó hatalmas, földigérő függönyöket horgolt annak idején, s e csodás, csipkés kézimunkák ma is díszei otthonának, a finom kis terítőkkel egyetemben...

Hozzánk persze nem illene egyik sem, de néhány apró dísz (láttam a pihék mellett angyalkát is) kedves ajándék lehet Karácsonyra...
No, eddig fontolgattam, de most mégis bevallom...
Ami miatt igazából a horgolás és nem a kötés, vagy más böködés lett a kiválasztott, az a Piroskánál látott Tuccilyet nyúl.
Remélem egyszer ilyet is tudok majd!

Jegesmedve zenekar

Kétségtelen, ismét december van, és minden jel arra mutat, hogy megint jön, közeledik a Karácsony... Ma úgy alakult az este, hogy kedves barátnőmmel találkoztam és bár az Ikea volt az elsődleges célpont, átslattyogtunk a Sugáron. Az emeleten zongorázó jegesmedvét pillantottam meg, muszáj volt megnézni!




Útközben egy pihengető, talán relaxáló (?!) Mikulást is felfedeztem, míg eljutottam a fehér bundás mackóhoz, ahol kiderült, egész zenekarral van dolgom! Vidáman játszottak mindahányan, hihi. Jó kedvem és bevallom, még elő-ünnepi hangulatom is lett köztük.
Még nem volt tömeg, a "hiszti" még várat magára... azt hiszem most lenne érdemes vásárolgatni...